Szépen csillogó magyar érmek

Az antalyai torna Európa-bajnokságon a női egyéni összetett döntőben Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett. A 23 éves kiválóság a négy szeren összesen 54,899 pontot gyűjtött és mindössze 0,133 ponttal maradt le az aranyérmes brit Jessica Gadirovától.

Kovács Zsófia három szeren remek gyakorlatot mutatott be, és az élen állt, de talajon csaknem héttized ponttal elmaradt a csapatban Tokióban olimpiai bronzérmes Gadirova pontszámától, így meg kellett elégednie a második hellyel.

Az ugrásban kétszeres, felemáskorláton pedig egyszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia 2017-ben Kolozsvárott is Európa-bajnoki ezüstérmes volt egyéni összetettben.

Kovács Zsófia elmondta: „Így, az ezüstéremmel a nyakamban már boldog vagyok, tényleg csak pici kellett volna az aranyhoz. Korláton éreztem, hogy belerúgtam a karfába, ez néha előfordul, és ez most öt tizedet jelentett. Ha ez nincs, akkor megvan az arany is, ezért legbelül kicsit csalódott vagyok, mert nagyon szerettem volna nyerni.”

Gerendán Kovács Zsófia stabilan és szépen tornázott, apró megingásai voltak csupán, a végén pedig a dupla szaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett. Bemutatójára 13,500 pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról.

A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13,700 ponttal egy helyet előre lépett. Azonos ponttal zárt a második helyezett Manila Espositóval, de az olasz versenyző a kivitelezésben jobb volt, így a magyar lány harmadik lett. Gerendán ez a magyar torna első Eb-érme.

Fotó: Facebook/European Gymnastics

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet