Hátráltatják az atomerőmű bővítését

A német kormány továbbra sem engedélyezi, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – jelentette ki kedden Szijjártó Péter Párizsban.

A magyar külügyminiszter a francia energiaügyi miniszterrel, Agnes Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetését követően kulcsfontosságúnak nevezte Magyarország hosszú távú energiabiztonsága szempontjából a paksi bővítést.

Kiemelte, hogy az irányítási rendszert ehhez egy német–francia konzorcium szállítja, azonban mivel ez ma kettős felhasználású technológiának számít jogi szempontból, a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is, ami Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem.

A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak, a fizikai valóságból indulnak ki, a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energia-előállításnak, és a jelenlegi, rendkívül ingadozó, ésszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad – mondta.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy ezzel szemben a német kormány továbbra sem engedélyezi, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz.

„Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör” – húzta alá.

A tárcavezető szerint a német kormány két tagjának, a gazdasági és a külügyminiszternek, akiknek engedélyezniük kellene a szállítást, semmifajta jogi alapjuk nincsen arra, hogy ezt a szállítást blokkolják, és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeli energiaellátásának biztonságát.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe. Majd emlékeztetett, hogy a két ország együtt küzdött a nukleáris energiát érő diszkrimináció ellen és azért, hogy az Európai Unió fenntarthatóként ismerje el az atomenergiát.

Sikerrel is jártunk, és ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk ezt a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén – közölte.

Továbbá kiemelte: a felek egyetértenek abban, hogy nincsen értelme szankciókat kivetni az orosz nukleáris iparra. Magyarország amúgy sem adta volna semmilyen módon a beleegyezését a nukleáris együttműködést érintő esetleges szankciókhoz. Örülünk annak, hogy Franciaország is úgy látja, hogy az ilyen típusú intézkedések értelmetlenek lennének – mondta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy fenn kell tartani a szakmai együttműködést a nukleáris energia terén Oroszországgal.

Azok az országok lesznek előnyös helyzetben, akik a saját maguk által felhasznált energiának egy jelentős részét saját maguk elő is tudják állítani, és számunkra ezt az opciót a nukleáris energia, így tehát a paksi beruházás kínálja.

Fotó: MVM

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet