Az idei évben két nagy jubileumot ünnepel a torontói székhelyű Rákóczi Alapítvány. A szervezet észak-amerikai munkáját 70 évvel ezelőtt indította el, majd kerek 30 esztendeje fogalmazódott meg az egyik legnagyobb programjának, a Magyarságismereti Mozgótábornak az ötlete.
De vajon milyen volt a kezdet, az alapító atyák hogyan tették meg az első lépéseket a nagyszerű hivatásuk elején?
A második világháború után közel egymillió magyar hagyta el politikai menekültként az óhazát, Magyarországot, és nagy többségük Észak-Amerikában talált új otthonra. Köztük volt többek között Korponay Miklós is, aki a Rákóczi Alapítvány alapító elnöke volt.
Korponay Miklós 1912-ben született Németújváron. A trianoni békeszerződés idején a nyolcadik életévét töltötte be, a szülővárosa pedig Güssing néven Ausztriához került. Fiatalkorában előbb a soproni, majd a pécsi hadapródiskolában tanult, és 1931-ben kezdte meg tanulmányait a budapesti Ludovika Akadémián.
A második világháborúban a magyar gyalogságnál, tüzérségnél, műszaki alakulatoknál és a légierőnél is szolgált, mindeközben egy „független földalatti hadsereget” vezetett, az úgynevezett kopjásokat. Ők elsősorban a Magyarországon lévő szovjet csapatok ellehetetlenítésén dolgoztak.
Korponay a világháború alatt Nyugat-Európába utazott, hogy a kopjásoknak támogatókat gyűjtsön, ám a britek letartóztatták és hazaszállították. 1945-től kezdve, amikor épp nem volt úton vagy letartóztatásban, mezőgazdasági munkásként, napszámosként dolgozott, hogy önmagát és a független szervezetét anyagilag fenntartsa.
Őt és sok katonatársát is magyar nemzeti hősként tisztelték, ám a háború után minden rangtól megfosztották őket. Ezt követően az ’50-es évek elején Korponay Miklós és felesége Kanadába emigrált. Az eseményekre és a kivándorlást elindító folyamatokra így emlékezett:
„Ellenzéke vagyok a magyar kormánynak. Elsősorban az orosz megszállás miatt, a kommunista társadalmi forma miatt. De óriási különbség van az ellenzék és az ellenség között. Az otthonhoz való közeledés nem hazaárulás, hanem hazaszeretet.”
A katonai gyökerekkel rendelkező emigránsok 1949 elején megalapították a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, vagyis az MHBK-t.
A szervezet torontói képviselői egy veterán szövetséget is szeretettek volna létrehozni Hungarian Veteran Association vagy Rákóczi Veteran Association néven. Ám az akkori kanadai törvények alapján a magyar bevándorlók nem használhatták hivatalosan a veterán szót a szervezeti megjelölésükben.
Így 1953-ban Rákóczi Szövetségként kezdték meg munkájukat, az alakuló közgyűlésüket azonban csak 1955 januárjában tartották meg. A szervezet közel húsz évvel később, 1976-ban vette fel a Rákóczi Alapítvány nevet.
A Rákóczi Szövetséget többek között Korponay Miklós, Hamvas József, Aykler Béla, vitéz Majthényi László, dr. Szendrovits László, dr. Diósady Levente, dr. Kohári József, Gyallay-Pap Domonkos és nagytiszteletű Seres Ödön hívták életre ötven torontói magyar társukkal egyetemben. Alapító közgyűlésükön Tömöry Jenőt, volt vezérőrnagyot választották meg elnöknek, Korponay Miklós pedig az ügyvezetői, a jegyzői, a nyilvántartói és a titkári feladatokat látta el.
A Rákóczi Szövetség hivatását kezdetben a következőképpen fogalmazták meg: „A Rákóczi Szövetség egy olyan munkaközösség, amely a magyar származású torontói szabad foglalkozású értelmiségiekből és üzletemberekből áll. A kommunizmus ellen, az ország felszabadításáért és a történelmi örökségükért bátran harcba szállnak, valamint a súlytalan és komolytalan magyarkodás helyett a magyar ügyet, a nemzet jövőjét szolgálják. A saját magukat becsapó nemzeti-ünnepes, táncos és disznótoros kis magyar út helyett a felelősségteljes és nehéz nagy magyar utat járják.”
Korponay Miklós és Aykler Béla az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követően a szövetségi feladataikon túl a magyar menekültek kanadai elhelyezésében segédkeztek. Két fogadó központ volt Torontóban, a Jarvis és West Lodge, ahol szükség volt olyan fordítókra, akik mind a két nyelven jól tudtak. Ezt követően Korponay Miklós a torontói polgári védelmi szervezetnél kapott munkát, majd ő szervezte meg Torontónak és agglomerációjának (Great Toronto Area) tűzoltó- és mentőszolgálatát. Nyugdíjba vonulásáig az ő igazgatójukként is dolgozott.
A kortársai őt egy karizmatikus és tettre kész embernek tartották, aki Kanadában is ízig-vérig magyar maradt. Korponay Miklós az életét arra tette fel, hogy összehozza a kanadai magyar szervezeteket. A vezetésre született férfit mindenki követte a közéleti tevékenységeiben.
Hamvas József a következőképpen fogalmazott róla: „Katonalelked olyan mintaképet akart elénk állítani, aki nemcsak katona volt, de harcolt is a hazáért. Így került a Pro Patria et Libertate lobogója az Alapítvány élére. Te át tudtad ölelni az egész világban szétszórt magyarokat, bele tudtad foglalni őket abba az egységbe, amit úgy neveztünk el: „Szellemi Magyarország”. Itt találtak helyet öreg barátaid, bajtársaid, de itt volt Veled a Magyar Jövő, az új nemzedék, az Ifjúság és annak lelkes képviselői. Te mondtad, hogy nekik a saját anyanyelvükön kell hirdetni és tanítani a magyar örökséget, a magyar múltat. Mindazért, hogy büszkék lehessenek arra, hogy egy dicső nemzet áll mögöttük és bátran vallják magukat kanadai, amerikai vagy bármilyen magyarnak. Minden erőddel, sokszor az egészséged rovására is küzdöttél ezek megvalósulásáért.”
A Rákóczi Szövetség a megalakulását követően minden évben megrendezett egy téli Rákóczi Gála Bált, amelyek egyrészt arra voltak hivatottak, hogy a szervezet hírnevét szélesebb körben is megismertessék – emelte ki Diósady Levente, a Rákóczi Alapítvány jelenlegi igazgatósági tagja. A bálok fő fókuszában pedig mindig az állt, hogy a bevételt valamilyen karitatív célra fordítsák. 1960-ban például azokat a magyarokat támogatták, akik a forradalmat követően még a menekülttáborokban voltak. A ’90-es évek közepétől pedig mindig a Magyarságismereti Mozgótáborban részt vevő magyar fiatalok továbbképzését finanszírozták az összegből.
A Rákóczi Szövetség az 1961-es báljának egész bevételét az ’56-os forradalom bibliográfiájának összeállítására és megjelentetésére fordította. Továbbá Budapest 1945-ös és 1956-os szenvedéseit és világpolitikai jelentőségét is lejegyezték, majd a Spirit of Hungary című történelmi és művészettörténeti könyvben adták ki. Diósady Levente professzor úr kiemelte, hogy a három kiadást megélt alkotás hiánypótló műnek számított a kommunizmus alatt. A kötetet Sisa István szerkesztette. Továbbá a Rákóczi Szövetség számos olyan könyvet is megjelentetett, amelyek elősegítették a külföldi közvélemény és a magyarul már nem olvasó korosztályok tájékoztatását is.
(Folytatjuk)
Berec Judit
