Nemzeti értékeinket terjesztik Kanadában
Magyarul beszélni kiváltság. Az észak-amerikai multikulturális, soknyelvű társadalomban kiváltképp. Ahogy Novák Katalin köztársasági elnök is fogalmazott az Ontario tartománybeli Magyar Örökség Hónap zárórendezvényén: a magyar nyelv egy titkos nyelvként is szolgálhat itt, Kanadában a testvérek és a barátok között is.
Amikor a Kanadai/Amerikai Magyarság hasábjain megláttam a Torontói Egyetem magyar nyelvi képzésének hirdetését, nagyon megörültem. Hiszen tudtam, hogy a legtöbb városban, ahol élnek magyarok, hétvégeken általános iskolai szinten magyar nyelvet oktatnak a keresztény templomokban és (vagy) a magyar házakban.
Sok Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjas ilyen iskolában tanít magyar nyelvet, irodalmat, történelmet és földrajzot. Egy-egy kanadai településen akár magyar nyelvű középiskola is működik, mint például a torontói Helikon Gimnázium.
De nem csak az általános és középiskolás fiatalok tanulhatnak magyarul vagy a magyarokról, hanem a felsőoktatásban részt vevők is. A Torontói Egyetemen a Széchenyi Társaság kezdeményezésére indították el a magyar nyelvű képzéseket, amelyekről Diósady Levente professzorral, a Társaság alelnökével beszélgettem.
– Mikor és milyen céllal alakult meg a Széchenyi Társaság?
– Az 1970-es évek közepén Calgary magyarsága fontosnak tartotta, hogy legyen magyar történelemtanítás a kanadai oktatási rendszerben. Duska László vezette ezt a programot mint a Széchenyi Társaság első elnöke. Egész Kanadában meghirdettek egy gyűjtést, hogy létrehozhassanak egy magyar tanszéket Torontóban. Házról házra mentek, minden ajtón bekopogtattak. Közel 375 ezer dollárt gyűjtöttek össze erre a célra, amely ma mintegy egymillió dollárnak felelne meg. A Magyar Tanszéket végül a Széchenyi Társaság, a Torontói Egyetem és a kanadai federális kormány hozta létre, és az 1977/78-as tanévben kezdték meg itt a munkát. Ám abban az időben az egyetem történelemtanszéke csak egyfajta történelemoktatást preferált, nem fogadta el, hogy a magyar történelemről is tanulhassanak a hallgatók. Így a Magyar Tanszéken akkor csak magyar nyelvet és irodalmat tanítottak. Ez az intézmény volt az első olyan vendég tanszék egész Kanadában, amit kívülről támogattak a helyi nemzetiségek vagy a kanadai kormány. Ebben mi, magyarok elsők voltunk ebben az országban. A későbbiekben viszont rengeteg ilyen tanszék létesült, közel 30 nemzetiség, köztük például az ukránok és az észtek is támogatták a képzéseket. A Széchenyi Társaság később belátta, hogy mivel a tevékenységének a fő fókusza a Torontói Egyetem, ezért a székhelye is átkerült az évek során Calgaryból Torontóba.
– Milyen más nehézségekkel kellett szembenéznie a torontói Magyar Tanszéknek?
– Az első megegyezés alapján a Torontói Egyetem vállalta, hogy a végsőkig fenntart egy professzori állást a Magyar Tanszéken és minden évben beszámol a Széchenyi Társaságnak az ott zajló munkáról. Amikor Bisztray György professzornak, az első magyar tanszéki oktatónak lejárt a mandátuma és nyugdíjba ment, az egyetem nem volt hajlandó új professzort felvenni, és megszüntették a tanszéket. A Széchenyi Társasággal végül sikerült elintéznünk azt, hogy a Magyar Tanszék helyett elindítsunk egy magyar programot. Vagyis az egyetem minden évben fenntart legalább négy kurzust magyar nyelvből, irodalomból, történelemből és kultúrából. Kezdetben az is nehézséget okozott, hogy a Magyar Tanszék adminisztrációs szempontból a Szláv Tanszék alá tartozott. Ez nagyon rosszulesett a magyaroknak. Amikor áttértünk a tanszékről a programra, rájöttünk, hogy jó lenne mégis egy tanszékhez tartozni. Így, amikor a Munk Centre for Global Affairs helyet adott nekünk, akkor része lettünk egy nagyobb európai programnak. Ott Robert Austin lett az adminisztrátor, akinek a fő kutatási területe a Balkán és azon belül is Albánia és Macedónia. Ő próbál nekünk segíteni, amiben csak tud, például a magyar programhoz többször hívott vendégelőadókat is. A Munk Centre-ben jelenleg is zajlik a Trianonról szóló előadássorozatunk.
– Más kanadai egyetemeken is indított a Széchenyi Társaság magyar képzést?
– A bevételünk csak arra volt elég, hogy egy egyetemen indítsunk és tartsunk fönn magyar képzést. Más városokban is volt magyar oktatás vagy egy-egy magyar kurzus, de pártpolitikától mentes magyar tanszék és magyar program csak a Torontói Egyetemen alakult. Az edmontoni Concordia Egyetem osztrák tanszékének van egy elég komoly magyar része is. Az Indiana állambeli Bloomingtonban is van egy magyar tanszék, amit még a kommunista magyar kormány alapított. Az volt az első észak-amerikai magyar tanszék. A torontói magyar képzés kicsit ellensúlyozni próbálta a kommunista befolyást.
– A magyar programra jelenleg kik jelentkezhetnek?
– Azt mondhatom, hogy a program igen sikeres a többihez képest, annak ellenére, hogy kis számokról beszélünk. A magyar történelem hallgatottsága a legnagyobb, általában évi 30-60 fő szokott rajta részt venni. A Torontói Egyetem diákságának egész keresztmetszete képviselteti magát. Dr. Papp-Aykler Zsuzsa is éveken keresztül tanította a magyar programban résztvevőket, elsősorban a magyar kultúráról és történelemről. Dr. Tömöry Éva több mint tíz éve tanítja a magyar nyelvet, amelyet több szinten lehet tanulni. Erre a kurzusra évente mintegy 10 fő jár, legtöbbjüknek semmi köze sincs a magyarokhoz. Természetesen olyanok is jönnek, akiknek magyar háttere van, magyar férje vagy felesége, esetleg magyar barátja. Több koreai diák is tanult magyarul, mert úgy érzik, rokonok vagyunk. A hallgatók változó teljesítménnyel végezték el ezeket a kurzusokat, volt, aki meglepően jól beszél magyarul, annak ellenére, hogy nem ez az anyanyelve.
(Folytatjuk)
Berec Judit (Toronto)
