Célkeresztben a magyarok Kárpátalján

Tovább folytatódnak a támadások Munkácson és környékén a kárpátaljai magyarok ellen. A munkácsi vár bástyájáról – mint megírtuk – még tavaly ősszel eltávolították a Turul-emlékművet. Most Munkács városa után a kistérségi magyar falvak közintézményeiről is eltávolították a magyar zászlókat.

A Dercen határában 2,6 milliárd forint magyarországi támogatásból épült és fenntartott Munkácsi Futball Akadémia épületéről leszerelték a magyar nyelvű táblákat.

Több magyar intézményvezetőnek, így Schink Istvánnak, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának is felmondtak, de a KMKSZ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, az iskola tantestülete is nyilatkozatban kérik az igazgató visszavételét.

Fornoson és Dercenben utasítást kaptak az iskolák, óvodák vezetői, hogy távolítsák el az épületekről a magyar zászlót. Feletteseik szerint rendelet van arra, hogy nem lehet a közintézményeken más zászló, csak az ukrán.

Fornoson az óvoda és az iskola faláról levették a zászlókat, de a községháza épületén továbbra is ott lobogott a magyar trikolór, amelyet a városi rendőrség négy embere éjfélkor vett le. Másnap a rendőrök visszatértek, és ellenőrizték, hogy nem került-e vissza a magyar zászló az épületre.

Dercenben is lekerültek a magyar zászlók a közintézményekről, ahol a rendőrök szintén kijárnak ellenőrizni az állítólagos rendelet betartását.

Munkács város magyar intézményeiről is lekerültek a nemzeti zászlók, kivételt csak a nem állami tulajdonú Munkácsy Mihály Magyar Ház jelent.

A Kárpátalja című lap tudomása szerint a Munkácsi Kistérségi Tanács nem fogadott el ilyen rendeletet. A végrehajtó bizottság egyik tagja szerint ők sem foglalkoztak a magyar zászlók kérdésével.

Ukrajna törvényei nem tiltják a nemzetiségek szimbólumának használatát, amelyek az elmúlt 33 évben az ukrán állami zászló mellett a békés egymás mellett élést jelképezték.

A mindennapok jelenleg Kárpátalján nemcsak szürkék a folyamatos áramkimaradások, katonai behívók és légiriadók miatt, de vészterhesek is az ilyen és hasonló akciók miatt.

Menczer Tamás külügyi államtitkár arra szólította fel a munkácsi kistérség vezetőit, hogy fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat. „Elítéljük azt, ami történt” – hangsúlyozta.

Fotó: Kárpátalja.ma

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet