A magyar honvédek helytálltak, jól harcoltak az 1943. januári doni áttörésnél – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a 2. magyar hadsereg tragédiájának 80. évfordulóján, a Mátyás-templom előtt tartott megemlékezésen.
Kötelességünk, hogy emlékezzünk, méltassuk a doni hősöket – hangsúlyozta a miniszter.
„Méltatnunk kell a helytállásukat, emlékeznünk kell arra, hogy a legdrágábbat, az életüket adták, számtalanul megsebesültek, megfagytak, elvesztek, hadifogságba estek, sokan soha nem értek haza” – fogalmazott a politikus.
Felidézte: 1943. január 12-én kezdődött a doni áttörés, ahol a vörös hadsereg katasztrofális vereséget mért a 2. Magyar Királyi Hadseregre.
„Nem kenyerem, hogy vizsgáljam, milyen történelmi körülmények között, milyen helyzetben, milyen okokból és mit is kerestek a Don mentén a magyar katonák. A feladatom, hogy megállapítsam: a magyar honvédek ott is, akkor is helytálltak.
A megcsonkított ország teljesítőképességeivel arányosan, hiányosan felszerelt, az ország határain kívül homályos célok mentén odavezényelt katonák példásan tették a dolgukat. Jól harcoltak, de katasztrofális vereséget szenvedtek, ezzel számtalan magyar család veszítette el fiait, a jövőjét, ami előkészítette további nemzeti tragédiák bekövetkezését” – mondta a miniszter.
Erre a veszteségre való emlékezés és a gyász a mi feladatunk, miközben méltatnunk kell a helytállásukat – hangoztatta.
„A másik kötelességünk az, hogy tanulságokat vonjunk le a magyar katonák áldozataiból. A legjobb háború az, amit meg sem vívnak” – hangsúlyozta a politikus.
A kormány azért épít erős, létszámában is tekintélyes, felszereltségében XXI. századi, high-tech haderőt, hogy az garanciája legyen a békének és a magyar emberek biztonságának – hangsúlyozta.