Az élet jó oldala – Értékek keresése az ingatag világban címmel jelent meg Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Csák János politikus-üzletember közös beszélgetős könyve, amelyet a minap mutattak be Budapesten.
A napjainkig hatezer árva gyereknek otthont teremtő, örökké úton lévő szerzetes és a négygyermekes családapa, aki vállalatvezetői és nagyköveti pálya után lett miniszter, az alapvető emberi értékekről, a család, a munka szerepéről, a közélet perspektíváiról, buktatóiról és a mindannyiunkban ott rejlő kiaknázatlan, csodás lehetőségekről elmélkednek, hittel, őszinteséggel, sok derűvel – olvasható az Open Books Kiadó gondozásában megjelent kötet hátlapján.
Csák János kulturális és innovációs miniszter a könyvbemutatón kiemelte: szükség van ilyen könyvekre. Mint mondta, a válságban az ember elkezd azon gondolkozni, hogy kire számíthat. Erre a válasz: akivel együtt töltött sok időt, akire időt szánt, akit szeret.
„A válság mindenkit töprengésre késztet” – mondta, kiemelve: egy válság, soha vissza nem térő alkalom arra, hogy rendezzük a sorainkat.
Böjte Csaba elmondta: régóta ismerik egymást Csák Jánossal, aki részt vesz az idén 30 éves Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkájában is, többször ellátogatott Dévára, sokat beszélgettek, együtt keresve válaszokat kérdésekre, gondokra. Ezt az évekkel ezelőtt elkezdett párbeszédet folytatták négy napon keresztül, így született a könyv.
Kiemelte: biztos, hogy minden gondra, problémára van jó megoldás, ha a feladatot türelmesen, nyugodtan körbejárjuk, akár segítséget kérünk, akkor megtaláljuk.
„A falak nem kívül vannak, legtöbbször belül. Törjük keresztül ezeket a falakat” – fogalmazott, kiemelve: a gyerekeket is arra tanítja, rengeteget kell sportolni, tanulni, a talentumot kibontakoztatni, a morális tartást megőrizni. „Problémák lesznek, de ha reménnyel, bizalommal állunk hozzá, meg tudjuk oldani azokat” – hangsúlyozta.