Sok-sok gondoltat cikázott bennem, amikor lezárult az Ontario tartománybeli Magyar Örökség Hónap. Az idei októberi programokat elsősorban az 1956-os magyar menekültek tiszteletére, illetve az itt élő magyar származású művészek, üzletemberek, jogászok, orvosok és sportolók elismerésére hozták létre.
Amikor nekem határon túli magyarként természetes, hogy a szülőföldemen magyarul beszélhetek – még a helyi szerbekkel és albánokkal is, illetve magyarul végeztem el az általános és középiskolát, felemelő érzés. Ám az még lélekmelengetőbb érzés volt, hogy a hozzám hasonlóan nyelvi kisebbségben élő kanadai-ontariói magyarságot ilyen nagyra becsülik az ő országukban, tartományukban.
Igaz, hogy Vajdaság is egy különleges tartomány, hiszen összesen hat hivatalos nyelve van, köztük az én anyanyelvem is. De vajon mikor álmodhatunk otthon arról, hogy lesz egy vajdasági Magyar Örökség Hónap?
Az elmúlt hónapban minden hétvégén az egyik kulturális programról a másikra jártunk. E rendezvények alatt volt szerencsém az itt élő magyarsággal is jobban megismerkedni. S amit én 1956-ról a történelemkönyvekből, vagy különböző fikciós és dokumentumfilmekből ismerhettem meg, az itt a valósággá vált.
Sok idősebb ember osztotta meg velem a tapasztalatát, hogy ők is a forradalom után érkeztek Kanadába. Legtöbben egy ausztriai állomással, de volt, aki a Balti-államokon keresztül jött, mindezt megspékelve egy több mint 10 napig tartó hajóúttal.
A fiatalabb nemzedék, ki kristály tiszta magyarsággal, ki némi angol akcentussal mesélt arról, hogy az ő nagyszülei vagy szülei szintén közel 70 éve érkeztek, de ők már itt születtek.
Amikor nekem és az én generációmnak a magyar múltam része, hogy megemlékezzek az 66 évvel ezelőtt történt eseményekről, az itt élő ’56-osoknak egyfajta terápiát jelent az, ha hallgató fülekre és magyar támaszra találnak a történetükkel.
Az első Magyar Örökség Hónap zárórendezvényére Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében került sor. Mikor az elnök asszony megérkezett az esemény helyszínére, az ontariói magyar szervezetek vezetői sorfalat állva röviden bemutatták a tevékenységüket.
Az ünnepi műsor keretében Mága Zoltán és zenekara gyönyörűen, virtuóz módon muzsikáltak, majd Novák Katalin köszöntötte a jelenlévőket.
Egyszerre lehetséges 100 százalékban magyarként és 100 százalékban kanadaiként élni – jelentette ki az elnök asszony, aki kifejezte, hogy ő is 100 százalékban tartja magát a Magyarországon élő magyarok elnökének és egyben a kanadai magyarok elnökének is.
Kötelességének nevezte, hogy tudjon róluk, törődjön velük, és büszke legyen rájuk. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy Kanadában Ontario tartomány parlamentje úgy döntött, minden október a Magyar Örökség Hónapja, ami óriási tisztelet az itt élő magyar családok, egyben minden magyar, különösen 1956 hősei előtt.
Az ünnepi köszöntőt követően, mint ahogy már beszámoltunk róla, Novák Katalin a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki Michael Tibollót, Ontario tartomány mentális egészségért felelős miniszterét, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Örökség Hónapot törvénybe foglalják.
Az államfő Radványi Lászlónak, az Ontariói Rákkutató Intézet elnökének a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét adta át.
A Magyar Örökség Hónap zárórendezvényének utolsó óráiban a köztársasági elnök asszonnyal közelebbről is szót lehetett váltani. Azon gondolkodtam, hogy nem lettem volna abban a pillanatban a helyében, hiszen egy hatalmas tömeg szeretett volna beszélgetni vele, illetve egy-egy közös képet készíteni. Természetesen biztonsági őrök vigyáztak a testi épségére, illetve figyeltek arra, hogy kapjon egy kis levegőt a kanadai magyarság szerető gyűrűjében.
Számomra is nagy öröm volt, hogy közelebbről is találkozhattunk. Mérhetetlenül megtisztelő volt, hogy a kézfogásunkat követően beszámolhattam neki, hogy a Rákóczi Alapítvány és a Kanadai/Amerikai Magyarság KCSP-ösztöndíjasaként segíthetem az itteni magyarságot.
Illetve azért is mérhetetlenül hálás vagyok a fogadószervezeteimnek, hogy velük együtt találkozhattam Novák Katalin köztársasági elnök asszonnyal, illetve részt vehettem az első Magyar Örökség Hónap rendezvényein.
Berec Judit