Az anyaországban, az elszakított területeken és a diaszpórában és megemlékeztek az aradi vértanúkról, a 173 éve kivégzett 13 honvédtábornokról és Batthyány Lajosról, az első felelős magyar miniszterelnökről. Az Országház előtt katonai tiszteletadás mellett, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a piros-fehér-zöld lobogót. Aradon, a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak. Aradnak kiemelt helye van az emlékezésben, hiszen 173 évvel a gyászos események után is „a Kárpát-medence minden részéről összegyűltünk, és hálás szívvel gondolunk vértanúinkra, a magyar függetlenség és szabadságharc hőseire” – hangsúlyozta. Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes rámutatott: október 6-a gyásznap, amikor a forradalom mártírjaira emlékezünk, de ünnep is, amikor a több évtizedes késéssel győzedelmeskedő forradalmat idézzük. „Ha van ma dolgunk, ha van tennivalónk, akkor az éppen ez: megőrizni a békét, megőrizni a szabadságot” – mondta.