Régi fényükben csillognak a magyarok

Aranyérmet nyert a Bereczki Richárd, Szép Balázs, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság férfiversenyében, amelyben egyéniben Bereczki nagy fölénnyel győzött, Szép pedig második lett.

A döntő további hazai résztvevői is remekeltek, Demeter az utolsó métereken hajrázta le Bőhm Csabát, ezzel a hatodik és a hetedik hely lett még a magyaroké.

„A csapat sima győzelmet aratott, egyéniben az első két helyet elhoztuk, ennél többet ember nem kívánhat. Ráadásul az első hétben benne volt mind a négy magyar versenyző” – nyilatkozta Martinek János szövetségi kapitány.

Az egyéni győztes Bereczki Richárd elmondta: „Bíztam a futásomban, és ahogy kiderült, hogy jól lövök, egyre magabiztosabb lettem. Az utolsó kör élményfutás volt a közönség buzdítása mellett.”

A nők is jól szerepeltek. Ezüstérmet nyert a Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Barta Luca összeállítású magyar csapat, egyéniben Gulyás harmadikként végzett két brit, Charlie Follett és Joanna Muir mögött. Simon a 6., Barta a 10., Guzi Bianka a 11. helyen zárt.

„Nagyon örülök a harmadik helynek, mert szoros volt a verseny. A kombinált szám előtt nem hittem, hogy sikerül felfutnom a dobogóra” – értékelt Gulyás Michelle.

Hozzátette: „A jó lövészetemnek és annak köszönhetem az érmet, hogy fejben koncentrált voltam.”

„Hazai pályán érmeket nyerni mindig jó eredmény. – Öröm, hogy négy versenyzőnk szerepelt a döntőben, mert ez az utóbbi időben nem volt jellemző” – értékelt Kállai Ákos szövetségi kapitány.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet