A kanadai Rákóczi Alapítvány még 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából hirdetett pályázatot a Kárpát-medencében élő fiatalok számára: írják meg, miben rejlik szerintük a magyar megmaradás kulcsa, osszák meg gondolataikat a közös európai jövőről és a leckéről, amit Trianon adott fel nekünk.
A beérkezett pályázatok legjavából állt össze a Friss hangok a perifériáról című könyv, amelynek a minap tartották magyarországi díszbemutatóját a budapesti Aranytíz Kultúrházban, ahol dr. Papp-Ayker Zsuzsa, a kanadai Rákóczi Alapítvány elnöke, a magyarul és angolul is kiadott kötet főszerkesztője örömmel említette: a pályázatra hihetetlen volt a visszhang, egy hónap alatt csaknem száz írás és öt rövidfilm érkezett, amelyekben csodálatosan pozitív és építő hangnemben nyilatkoztak meg a fiatalok.
A Rákóczi Alapítvány ügyvezető bizottsága ezek közül választott ki 36 írást, kiegészítve hat kanadai magyar fiatal pályamunkájával, akik leírták, milyen élmény volt találkozniuk határon túli fiatalokkal a Magyarságismereti Mozgótáborban. A kötetet azért adták ki magyar mellett angolul is, hogy más nyelvű közösségekben is megismerjék Trianon történetét és következményeit.
Mint az elnök asszony elmondta, a könyv többéves munka gyümölcse, amiért köszönetet mondott Hajdók Katinka és Csadi Zoltán társszerkesztőknek, valamint dr. Tömöry Évának, Csermely Ildikónak, Diósady Andrásnak, Lukács Tibornak, a bírálóbizottság tagjainak, a fordításokért pedig Csermely Péternek és Máté Máriának.
Dr. Papp-Aykler Zsuzsa ezután Peresztegi Hanna írásából idézett: „Szörnyen nehéz lehet határon túli magyarnak lenni. Romániában járva, nemcsak akkor fogott el büszkeség, amikor egy szobrot láttam a nagy királyunkról, hanem akkor is, amikor élő hősöket láttam magam előtt, és beszélhettem velük. Mert igenis, ha valaki nem adja fel, és azt mondja, hogy márpedig én magyar vagyok, akkor az az ember egy hős.”
Az elnök asszony rámutatott: ilyen hősök ülnek itt közöttünk, akik a magyarságukért kiálltak, és meg is szenvedtek, majd üdvözölte a jelen lévő legendás felvidéki politikust, Duray Miklóst, a kárpátaljai író-történész Dupka Györgyöt és az erdélyi származású Kalmár Ferenc szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztost.
Csadi Zoltán, az alapítvány magyarországi vezetője mutatta be a könyvet, kiemelve, a Magyarságismereti Mozgótábor 1994-ben indult, hogy a határon túli fiatalokkal megismertesse Magyarország történelmét, nevezetességeit, és egyfajta vezetőképzést adjon nekik, hogy hazatérve a közösség élén munkálkodjanak a helyi magyar ifjúság boldogulásáért.
A kötet előszavát dr. Papp-Aykler Zsuzsa, a bevezetőt dr. Szathmáry Emőke, a Manitobai Egyetem emeritus elnöke írta, míg a történelmi hátteret dr. Suslik Ádám világította meg.
Csadi Zoltán az előszóból idézve rámutatott: a múlt igenis számít; a történelem nemcsak a múlt tanulmányozását jelenti, hanem azt is, hogy a múlt eseményei hogyan alakítják a jelenünket.
Emlékeztetett, hogy a Rákóczi Alapítvány 2008-ban elsőként kapta meg az Európai Unió Károly-díját a Diákok Határok Nélkül programjáért, és a könyv célja is az, hogy a kisebbségi sorban élő fiatalok hangja minél messzebbre hallatsszék.
Ezután több pályázó is filmbejátszásokon idézett írásából. A kárpátaljai Martin Vivien leszögezte: nincsenek határon túli magyarok, csak magyarok a Kárpát-medencében!
„Száz küzdelmes, nehéz, harcokkal teli, olykor embert próbáló évet a hátunk mögött hagyva büszkén mondhatom, még ma is itt vagyunk ősi szülőföldünkön” – hangsúlyozta, s megható szavakkal ecsetelte mindennapi harcukat az anyanyelv szabad használatáért, a magyar oktatásért, kultúránk szabad gyakorlásáért, a munkahelyi és hivatali megkülönböztetések ellen, az egyenjogúságért.
„S hogy küzdünk, ezzel teszünk leginkább a jövőnkért, hogy utódaink olyan Kárpát-medencében éljenek, ahol már nem kell megküzdeniük azért, hogy magyarok maradhassanak” – hangoztatta.
Svingola Genovéva is a kisebbségi lét nehézségeit fejtegette, de hozzátette: igazi magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megedződik.
„Próbálnak elnyomni bennünket, holott mi csak békében és magyarul szeretnénk élni a mi kis Kárpátaljánkon, ami a szívünk közepe, otthonunk, a mindenünk. Mégis, ha valaki megkérdezi tőlem, hogy szeretek-e Kárpátalján élni, igen a válaszom. Ez az otthonom, minden ideköt, és mindenki itt van, akit szeretek” – hangsúlyozta.
Hidi Evelin Kitti is azt hangsúlyozta, hogy a külhoni magyarokat rendszeresen érik sértő támadások; ennek ellenére meg kell próbálni ezen felülemelkedni és békésen egymás mellett élni a másik nép identitását, kultúráját tiszteletben tartva.
A megmaradásunk fő eszköze a magyar nyelv továbbadása, történelmünk ismerete, kultúránk színesítése, a szülőföldön maradás ösztönzése – említette.
Ködöböcz Erika szerint a trianoni veszteségek nem kárpótolhatók, és nem tudunk változtatni a múlt hibáin, de anyanyelvünk, történelmi múltunk, kulturális örökségünk kiolthatatlanul bennünk él. Felelősséggel tartozunk a hazánkért és azért is, hogy gyermekeink magyarságtudata ezt a hazát erősítse.
Diósady András, a Rákóczi Alapítvány ügyvezető alelnöke elmondta: kanadai magyarként kisebbségi traumában él. „Két kultúrában élek, de nem vagyok igazán otthon egyikben sem” – hangoztatta.
Úgy véli, a táborban sok diák érzett hasonlóan, de egy fontos különbség volt közöttük: ő a kanadai multikulturális társadalomban soha kapott gyűlöletet amiatt, hogy még egy másik kultúra részese is a saját országában. Ez volt számára „a legfontosabb különbség, a sokkoló valóság, ami szíven ütött.”
Azért is fontos az ő jelenlétük, mert át tudják adni a diákoknak azt a pozitív élményt, hogy a más néphez tartozás nem gyűlöletet vált ki, hanem azt az elismerést, hogy kultúrájukkal erősítik a többségi társadalmat.
B. R.
