Az Országgyűlés gyorsított eljárásban szigorította meg a kisadózó vállalkozók adózási szabályait, amely miatt szeptembertől 400 ezren kiesnek az eddigi kedvezményes adó- és járulékfizetési rendszerből, és a mostani összeg többszörösét kell havonta befizetniük az államkasszába.
A népszerű „katát” ezentúl – a taxisok kivételével – csak azok választhatják, akik kizárólag magánszemélyeknek nyújtanak szolgáltatást. Az ellenzék élesen bírálta az intézkedést, amellyel szerintük több százezer ember egzisztenciája kerül veszélybe, és azt is kifogásolták, hogy a módosítást a kormánypártok konzultációk nélkül, egy nap alatt „keresztülverték” a parlamenten.
A súlyos megszorítás miatt Budapest több helyszínén – így az Országház előtti Kossuth téren, az Oktogonon, a Blaha Lujza téren, a Nyugati pályaudvarnál is – tüntetések törtek ki, követelve, hogy a parlament vonja vissza az előkészítetlen, drasztikus döntését.
A tiltakozók később a Várba, a Karmelita kolostorhoz vonultak, ahol a rendőrök több embert előállítottak. A több napon át zajló tiltakozássorozat közben a demonstrálók többször is teljesen eltorlaszolták a Margit híd forgalmát, és az Erzsébet hidat is részlegesen blokád alá vették. A rendőrség többször is közbeavatkozott, hogy kiszorítsa a tiltakozókat, és biztosítsa a forgalmat. Intézkedés közben elektromos sokkolót is bevetettek több demonstráló ellen.
A tüntetők és a rendőrök között csetepaté is kialakult, a hatóság emberei több tiltakozóval együtt Döme Zsuzsannát és Kovács Gergelyt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnökeit is rendőrautóba tuszkolva, bilincsben vitték el.
Később a párt által szervezett újabb tüntetésen Kovács Gergely azt kérte az emberektől, hogy addig tiltakozzanak, amíg a kormány le nem mond. Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje hazugnak nevezte a kormányt.
Kisebb megmozdulások vidéki nagyvárosokban is történtek.