Lelépte ellenfelét a Ferencváros

Az idegenbeli 0-0 után a Ferencváros az Üllői úton rögtön támadásba lendült a kazah Tobol ellen a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. A 2. percben Traoré bal oldali beadása után Tokmac az ötösről a felső lécre pörgette a labdát.

Rohamozott a Fradi, és meg is lett az eredménye: a 4. percben Civic bal oldali beadásából Traoré az ötösről a jobb sarokba fejelte a labdát (1–0).

A gól után sem álltak le a zöld-fehérek. A 17. percben lábról lábra járt a labda, Tokmac remek passzal ugratta ki Traorét, aki 10 m-ről, a balösszekötő helyéről a hosszú sarokba gurított (2–0).

Noha az FTC-nél csak a kapus Dibusz volt hazánkfia, a többiek is tudták, hogy három a magyar igazság! A 21. percben Traoré gurította vissza a labdát, és Laidouni 18 m-ről laposan a bal sarokba helyezett (3–0).

Ezután már a kazahok is felébredtek. A 23. percben Tosics balról passzolt középre, ahol Szergejev 7 m-ről a jobb alsó sarokba gurított (3–1).

A folytatásban esett az iram, továbbra is a zöld-fehérek akarata érvényesült, de a helyzeteik sokáig kimaradtak. A vendégek a szünet után is kevés vizet zavartak. A fradisták a második félidő közepén ismét felpörgették a ritmust.

A 73. percben Zachariassen jobbról játszott középre, és a jól érkező Bassey 4 m-ről a jobb alsó sarokba helyezte a játékszert (4–1).

A hajrában a Fradi iskolajátékot mutatott be. A 91. percben Wingo adott jobbról középre, és Bassey 11 m-ről a jobb alsó sarokba lőtte a fölényes hazai győzelmet jelentő gólt (5–1).

A Fradi kiváló játékkal jutott a következő fordulóba, ahol a pozsonyi Slovan ellen az Üllői úton kezd.

Sztanyiszlav Csercseszov edző: – Nincs mit nagyon magyarázni a mai eredményen. A játékosok mindent végrehajtottak, amit megbeszéltünk, és sikerült a szurkolóinknak is örömet szereznünk. De ez még csak az első lépés volt egy hosszú úton. Szeretnénk lépésről lépésre fejlődni.

BL-selejtező: Ferencváros–Tobol 5–1 (3–1). Üllői út, 18 ezer néző. FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 82.), Civic – Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 75.) – Tokmac (Auzqui, 68.), Boli (Bassey, 68.), Traoré. Gl.: Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 91.), ill. Szergejev (23.). Kiállítva: Muzsikov (82.).

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet