Álomszerű diadal az angolok ellen

Nagyszerű győzelmet aratott a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája elitmezőnyében Anglia ellen. A mieink remek játékkal, hatvan év után verték meg a futball tanítómestereit.

A játék magyar helyzettel kezdődött, a 3. percben Sallai lövését Pickford védte. Kisvártatva Szoboszlai gurítása túljutott a kapuson, de Coady kivágta a gólvonal elől. A 16. percben újabb helyzet jött, de Nagy Zs. rosszul találta el a labdát. A túloldalon Coady fejelte fölé a játékszert.

A Puskás-stadionba egy előző rendbontás miatt nem engedhettek be szurkolókat, de 35 ezer gyerek önfeledten drukkolt a lelátón.

A jó iramú mérkőzésen nem hagyott alább fiaink lendülete. Az első félóra végén Nagy Zs. erős lövését ütötte ki nagy nehezen a kapus. Ezután Szalai Á. a kezdőkörből emelte át a labdát a kinn álló portáson, de egy arasznyival célt tévesztett.

A szünet után is folytatódott a magyar fölény, a mieink lelkes futballja meg is hozta a gyümölcsét. A 64. percben James ellökte a bal oldalon, a 16-oson belül Nagy Zs.-t. A megítélt 11-est Szoboszlai élesen a jobb alsó sarokba vágta, 1-0.

Az angolok átvették a kezdeményezést, de a magyar védelem jól állt a lábán. A 73. percben Bowen az ötös sarkáról lőtt, de Gulácsi védett. Bellingham 13 m-ről küldött labdáját Szalai A. térddel hárította, majd Coady a jobb sarok mellé fejelt.

Végre a mieink is kiszabadultak, a 82. percben Kleinheisler lövését Pickford bravúrral védte a jobb sarok elől, a kipattanó labdát Schäfer néhány méterről fölé trafálta. A hajrában az angolok támadtak, a 89. percben Grealish az oldalhálóba bombázott, de ezután már nem tudták áttörni a hősiesen küzdő magyarok védelmét.

Nemzetek Ligája: Magyarország–Anglia 1–0  (0–0). Budapest, Puskás-stadion, 35 ezer néző. Magyarország: Gulácsi –Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Styles, 82.), Schäfer, Nagy Zs. (Vécsei, 87.) – Sallai (Kleinheisler, 71.), Szoboszlai (Fiola, 82.)–Szalai Á. (87. Ádám). Gl.: Szoboszlai (64., 11-es).

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet