A Mária Pokrova Jótékonysági Alapítvány az orosz-ukrán háború kitörésétől kezdve felismerte, hogy mindaz, amit a helyzet magával hoz, nem könnyű, nem mindennapi, és nem oldódik meg egyhamar. A kárpátaljai alapítvány támogatja a menekülteket, áttelepülteket, Kárpátalján maradtakat. A kanadai Rákóczi Alapítvány is támogatja a Mária Pokrova Jótékonysági Alapítvány munkásságát. Egressy Mariann-nal, egykori Rákóczi-táborossal, az alapítvány képviselőjével beszélgettünk.
– Hogyan telnek most a mindennapok az alapítvány berkein belül?
– Az első héthez képest sokat változott a helyzet, de így, ahogy visszanézünk, ez változik. Amit látunk, hogy kicsit megtorpant a menekülthullám, kevesebben jönnek, viszont vannak, akik hosszabb ideje itt vannak, és nem tudják, meddig maradnak. Ők azok, akik úgy jöttek, hogy nem akarnak külföldre menni, úgyhogy ez így eléggé megterhelő az intézményeknek és az iskoláknak. Amire mi most fókuszálunk, hogy az itteni rászorulóknak és az itthon maradtaknak csomagokat készítünk, és azokat szétosztjuk, ezzel is segítjük őket. Rájöttünk arra is, hogy a menekülteknek nemcsak élelemre és lakhatásra van szükségük, hanem szükségesek például elektromos eszközök is. Azt is fontosnak tartom, hogy az iskolákban rakjunk ki mikrohullámú sütőt és vízforralót, elektromos lapot, ahol a napi két-három étkeztetés mellett tudjanak teát készíteni, vagy a gyereknek fel tudják melegíteni az ebédet, illetve, ha van valamilyen ételük, akkor azt el tudják készíteni. Most ezek a legfontosabb eseményeink és projektjeink.
– Milyen történetekkel találkozol?
– Mindennap találkozunk érdekes történetekkel. Ami engem nagyon megragadott, egy öttagú család család három gyerekkel, közülük egy ikerpárral, akik másfél hónaposak. Az apa pedig főorvos volt Kijevben, sebészorvos, az ikrek egy héttel a háború kitörése előtt születtek. Az egyik iker betegen született, és az apának kellett megműteni a saját gyerekét, mert nem volt orvos, aki ezt elvégezze, és utána a beteg gyerekkel, akit frissen műtött, őket küldtük Olaszországba egy másik civil szervezet révén. Mellette volt még egy nő, akinek mind a két lába el volt törve, bombatalálat érte a házát, amely rászakadt. De minden családnak és mindenkinek megvan a különleges története.
– Milyen visszhangok érkeznek?
– Számos pozitív visszhang érkezik nemcsak a menekültektől, a községben támogatottaktól, hanem azoktól a szervezőktől is, akikkel kapcsolatban vagyunk, és segítjük egymás munkáját ezekben a nehéz időkben.
– Hogyan sikerül hasznosítani a Rákóczi Alapítvány támogatását?
– Az Alapítvány támogatásából – amit abból eddig felhasználtunk – próbáljuk a helyi termelőket támogatni vagy a helyieket. Tehát felvásároltunk lisztet, cukrot, rizst, olajat, és tartalékoljuk. Ezekből készítünk havi 300 csomagot, amelyeket kárpátaljai rászorulóknak, itthon maradtaknak, mentálisan sérülteknek, időseknek osztunk szét. Ezzel nemcsak a nehéz helyzetben lévőket segítjük, de helyi termelőket is támogatunk. Mindezen túl, egy rákóczis társunk keresett meg minket, így a Beregi Középiskolában elszállásolt 300 menekültet is támogattuk. Valamint a Rákóczi Alapítványon keresztül keresett meg a Császlóci Óvoda, és már oda is vittünk egy szállítmányt, élelmet, tisztítószereket. Rendkívül hálásak vagyunk a Rákóczi Alapítvány támogatásáért és nagylelkű felajánlásáért.
– Hogyan tekintetek a jövőbe?
– Hogyha véget is ér ez a konfliktus például holnap, a probléma nem fog megoldódni. A szegénység egyre nagyobb lesz, egyre több embert kell ellátni, azoknak az embereknek, akik itt vannak, nincs hova visszamenniük. Mi most azon dolgozunk, hogy havonta egyszer ki tudjunk adni egy élelmiszercsomagot azoknak, akik itt maradtak és azoknak, akik itt vannak. Mindezen túl szeretnénk, minden aktuális felmerülő nehézséget megoldani vagy enyhíteni. A helyzet nem könnyű, de igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni.
Lőrinc Ingid
(Kárpátalja)
