Fölényesen győzött a Fidesz

A magyar országgyűlési választásokon fölényes győzelmet arattak a kormánypártok: a Fidesz és a KDNP.

A nem végleges eredmény alapján a listás voksokból a Fidesz-KDNP 53,352%-ot, az Ellenzéki összefogás 34,75%-ot, a Mi Hazánk 6,26%-ot, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3,23%-ot, a Megoldás Mozgalom 1,09%-ot, a Normális Élet Pártja 0,75%-ot kapott.

Az egyéni körzetben vidéken két kerület kivételével mindenhol a Fidesz-KDNP nyert, Budapesten viszont csak két körzetben győztek a kormánypártok.

Az Országgyűlésben 135 fős frakciója lesz a Fidesz-KDNP-nek, ami kétharmados többséget jelent az ellenzéki szövetség 56 mandátumával szemben.

„Hatalmas győzelmet arattunk!” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a választás után. A kormányfő szerint még a Holdról is látszik a győzelem nagysága, de Brüsszelből biztosan.

Orbán Viktor mindenkinek köszönetet mondott, külön köszöntötte a határon túli magyarokat. Mint mondta, így adtak egy esélyt, hogy továbbra is segíthessünk nekik. A kárpátaljai magyaroknak azt üzente, az anyaország velük van.

„Mindent meg fogunk tenni, hogy megszolgáljuk a bizalmat” – hangoztatta Orbán Viktor. Kiemelte: „Azért nyertünk, mert van egy közös szenvedélyünk, amit úgy hívnak, hogy Magyarország.”

Rámutatott: „Megvédtük Magyarország függetlenségét és szabadságát, békéjét és biztonságát.”

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet