Gyönyörűen ragyog a magyar aranyérem!

Legutóbb lapzártakor még be tudtunk számolni arról, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1000 m-es távú férfi egyéni döntőjében Liu Shaolin Sándor száguldott át elsőként a célvonalon, de a versenybírók utólag – állítólagos szabálytalanság miatt – kizárták a magyar klasszist.

Így a kínai versenyző kapta az aranyérmet, és Liu Shaoang lépett előre harmadiknak.

Az eset erős érzelmi hullámokat kavart. Liu Shaolin Sándor a közösségi médiában közölte gondolatait. „A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem. Nehéz nap volt, mindent beleadtam, semmit sem tennék másképp” – írta.

A mieink megóvták az eredményt, de közölték, hogy bírói döntés ellen nincs apelláta. A bátyja kizárásával a dobogó harmadik fokára előrelépő Liu Shaoang leszögezte: „Büszkén viselem a bronzérmet!”

„Megtisztelő és örülök, hogy én lehetek Magyarország első egyéni érmese” – említette.

A Liu-fivérek legközelebb 1500 m-en indultak. A döntőben a két magyar fiú az élre állt, de a folyamatos akciózások miatt visszább csúsztak az 5-6. helyig. Innen pedig csak Liu Shaoang tudott egyet javítani, így végül ő a negyedik, Liu Shaolin Sándor a hatodik helyen végzett.

A női 1000 m-en Jászapáti Petra a B-döntőbe jutott, ahol 4. lett, így az összesítésben a 8. helyen végzett.

Nagy várakozással tekintettünk az 5000 m-es távú férfi váltó elé, ahol olimpiai bajnoki címvédőként indult csapatunk. A mieink Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence összetételben csalódást okoztak, az elődöntő közben egy taktikai félreértés miatt Nógrádi és Krueger rosszul váltott, így nem jutottak be a döntőbe.

A női hódeszkások félcső versenyszámában Kozuback Kamilla a 19. helyen végzett.

„Nem sokat gyakoroltam félcsőre. Megpróbálkoztam egy új trükkel, és igyekeztem most szépen bemutatni. Remélem, büszke rám a családom és egész Magyarország” – mondta a 17 éves, calgaryi születésű kanadai–magyar lány.

Ezek után jött a rövid pályás gyorskorcsolyázó fiúk 500 m-es távú versenye. A mieink közül Liu Shaoang a legjobb idővel jutott be a döntőbe, így a legelőnyösebb pályáról rajtolhatott.

A Ferencváros 23 éves világklasszisa remekül kapta el a rajtot, azonnal az élre állt, szélsebesen rótta a köröket, az ellenfelek előzési kísérleteit nagyszerűen visszaverte, és elsőként száguldott át a célvonalon.

Ezzel Liu Shaoang – aki koronavírus-fertőzése miatt csak napokkal a többiek után utazhatott el Pekingbe – megszerezte az első magyar egyéni aranyérmet a téli olimpiák történetében.

„Amikor felkeltem, éreztem, hogy ma olimpiai bajnok leszek, és remélem, ez a siker olyan élményt szerzett a mai kis hazánknak, amelyet sosem felejtünk el. Remélem, ez a siker összehozta azokat az embereket, akik nekünk szurkoltak” – mondta a döntő után Liu Shaoang.

A bajnok így folytatta: „Sokáig vártam a szerencsére. Úgy gondoltam, elég balszerencsésen indult az olimpia – pozitív lett a koronavírustesztem, nem tudtam a csapattal együtt kiutazni Pekingbe. Akkor nagyon furcsán éreztem magam, nem tudtam, hova vezet ez az út. Az 1000 és 1500 méteren sem jött össze. Úgy döntöttem, nem várok tovább a szerencsére, és magamnak kell megszereznem ezt az érmet, meg kell, hogy küzdjek ezért.”

Magáról a versenyről a magyar anyától és kínai apától származó bajnok elmondta:

„Az első futamtól kezdve nagyon nyugodt voltam, éreztem, hogy bennem van a győzelem. Felhasználtam mindazt a sok tapasztalatot, amit megszereztem, s megmutattam, tanultam a négy évvel ezelőtti hibáimból. Tudtam, hogy megcsinálom, és sikerült is!”

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet