Ötven éve, 1970. június 23-án halt meg Jókai Mór után minden idők legolvasottabb magyar írója, Fekete István. Műveit több mint tízmillió példányban adták ki magyar nyelven, s külföldön 11 nyelven, 12 országban jelentek meg könyvei.
Bár nem mondanám, hogy semmit nem tudtam a dombóvári Fekete István Múzeumról és alapítójáról, Bodó Imre agrármérnökről, de a gyűjtemény, ami a Hóvirág utcában fogadott, felülmúlta minden elképzelésemet – írja B. Orbán Emese a Magyar Nemzetben megjelent hosszabb riportjában, amelyből az alábbiakban részleteket adunk közre.
„Ezt a termet, ahol vagyunk, 1995. június 24-én adtuk át, 23-án volt az író halálának a 25. évfordulója” – kezdi Bodó Imre agrármérnök, helytörténész, a múzeum alapítója, akitől azt is megtudom, hogy Dombóvárnak akkor még nem volt múzeuma, ő azonban úgy gondolta, hogy közkinccsé teszi az általa összegyűjtött anyagot, ami a most láthatónak alig a tizede volt. Viszont 2001-ben már bővíteni kellett a múzeumot, 2011-ben pedig elkészült a harmadik terem.
„Még kellene egy terem” – mutat az egyik sarokban felhalmozott tárgyakra Bodó Imre, aki mindent gyűjt, ami bármilyen módon kapcsolódik Fekete Istvánhoz, megragad minden információmorzsát, és felgöngyölít minden szálat.
„Az özveggyel, Piller Edithtel leveleztem, aki azt írta egyik levelében, hogy úgy tudja, az apósa, Fekete Árpád, a néhai göllei kántortanító itt született Dombóváron” – emlékszik viszsza Bodó Imre, aki megnézte a plébánián, és valóban: 1863. október 5-én, Dombóvár 12. számú házában született. Lassan kibontakozik a gyűjtemény létrejötte.
„Tizennyolc éven keresztül leveleztem Edith nénivel, és amikor meglátogattam Budapesten, mindig kaptam tőle valamit ajándékba, vagy egy könyvet, vagy egypár képet, vagy képeslapot, vagy használati tárgyat, ceruzát, tollat, amit Pista bácsi használt, és tulajdonképpen ez volt a magva ennek az egész gyűjteménynek” – tudjuk meg a múzeumalapítótól.
A bővítés akkor folytatódott, amikor Fekete István özvegye elhunyt 1997-ben, a család pedig úgy döntött, hogy a nagy lakást elcserélik egy kisebbre, és ami fölöslegessé vált, azt szétosztották Ajka, Gölle és Dombóvár között.
„Akkor került ide Kittenberger Kálmán képe, az utolsó közös felvétel a feleségével, Bogáncs kutyának a fotója, édesapja nyugdíjaskori fényképe, a vidrafej, az íróasztala a székkel, a telefon, a lámpa, a rádió, a nagy agancs és a kis agancsok; ezek mind a Pista bácsi személyes tulajdonai voltak” – mutatja Bodó Imre a relikviákat.
Megakad a szemem egy tenyérnyi, bekeretezett képen. Tudom, kit ábrázol, de nem értem, miért van ott. Bodó Imre már mondja is: „Damjanich János aradi vértanú anyai ágon a nagybátyja volt. Ez a kép is nagy becsben volt, a dolgozószobájában tartotta Pista bácsi.”
Ezután számadatok következnek arról, hogy hol van szobra Fekete Istvánnak, ki készítette, melyiket mikor avatták Dombóváron, Göllében, Bakócán – ahol segédtiszt, azaz gondnok volt Fekete István. Ott ismerte meg leendő feleségét, Piller Edithet, az ottani körorvos leányát, akit 1929 decemberében feleségül is vett a bakócai templomban –, Ajkán, Óváron – ahol a gazdasági akadémiát végezte –, Győrben – ahol egy iskola felvette a nevét. Több domborműve van az országban, és jelen pillanatban 17 emlékhelye.
„Tízmillió könyvét adták el Magyarországon 2013-ig, most 11 milliónál tartunk, külföldön másfél millióra tehető az eladott könyveinek a száma. A XX. században nincs még egy magyar írónk, akinek ennyi könyve jelent volna meg. Jókai után ő a legnépszerűbb író” – tájékoztat Bodó Imre.
Látható az elemi iskolai és az érettségi bizonyítványa, a házassági és a születési anyakönyvi kivonata. Imakönyv, a toll, amivel utoljára írt, a cigarettatartója. A Vuk németül, eszperantó, vietnami nyelven, magyarul, dánul és angolul. „Tizenegy nyelven olvasható a Vuk” – világosít fel Bodó Imre.
Ami ezután következett, attól elállt a szavam: Csermely Ottóné – aki mindent gyűjtött, ami az íróval kapcsolatos – hagyatéka. Három fotóalbumban több mint 1200 kép van az íróról és családjáról, négy albumba be vannak ragasztva a különböző elbeszélések. Amit nem tudott megszerezni, azt a könyvtárban lemásolta.
A Zsellérek több kiadása egy másik tárolóban. Fekete István 1938-ban a Zsellérekben megírta, hogy Ajkán és környékén a vöröskatonák milyen gyilkosságokat, kínzásokat, akasztásokat követtek el. A könyvet 1948-ban betiltották, a szerzőt kirúgták a Földművelésügyi Minisztériumból. 1992-ben jelenhetett meg először a Zsellérek. Bodó Imre mutatja, hogyan cenzúrázták a könyvet: harminc oldalt kihagytak.
Fekete István kitüntetései, elismerései is megtekinthetők a dombóvári múzeumban: a Somogyért posztumusz díj, a József Attila-díj, amelyet a Tüskevárért kapott, a Hűség a Hazához érdemrend nagykeresztje.
„Januárban volt a születésének 120., ezen a héten pedig a halálának az 50. évfordulója. Nagyon nagy meglepetés volt, hogy idén érettségi tétel volt a Tolvaj című elbeszélése, tehát valami elkezdődött” – mondta Bodó Imre, aki évek óta küzd azért, hogy Fekete István példás életét és munkásságát hungarikummá nyilvánítsák.
„Az elmúlt 25 évben 57 ezer ember járt itt a világ minden részéről” – mondta a múzeum vezetője.
A 22 km-re lévő Göllén a szülőházat az önkormányzat 36 millió forintból újította fel, most négy teremben láthatók a relikviák. A göllei temetőben, a Szent Vendel-kápolna közelében nyugszik Fekete István két elhunyt kis testvére, Antal és Erzsébet, mellettük található 2004 augusztusa óta Fekete István, a felesége és Bogáncs kutyájuk síremléke.
Arra, hogy – gyermekei javaslatára – miért „tértek haza” a Farkasréti temetőből a gölleibe, a kápolna falán található, a Ballagó időből származó idézet ad magyarázatot: „Ha mélyen magamba nézek, szeretetem határtalan határát egyetlen szó fejezi ki, egyetlen régi-régi szó, amiben élők és holtak benne voltak, s ez az érthetetlen, de nekem mindent jelentő szó mondta ki, hogy Gölle.”
(B. Orbán Emese – a Magyar Nemzet nyomán)