Méltó kezekben az aranyérem

Mint beszámoltunk róla, nemrégiben véget ért a magyar labdarúgó NB I-es bajnokság. Az idei pontvadászat – a legtöbb országhoz hasonlóan – rendhagyóra sikeredett. A koronavírus-járvány miatt március 14-én leálltak a küzdelmek, majd a ragály sikeres hazai védekezésnek köszönhetően – 70 nap szünet után – május végén, „erőltetett menetben” folytatták a mérkőzéseket.

A mostani idényt – az előzőhöz hasonlóan – magabiztosan, fölényesen nyerte a Ferencváros. A zöld-fehérek ezzel immár a 31. bajnoki címüket érték el.

A Magyar Labdarúgó Szövetség által kiadott statisztikák alapján az FTC nemcsak a legtöbb (76) pontot gyűjtötte, hanem a legtöbb szerzett gól (58, meccsenként 1,76) és a legkevesebb kapott gól (24, meccsenként 0,72) is bizonyítja, hogy jogosan védte meg bajnoki címét.

A nemzetközi kupákat tekintve a bajnok Ferencváros indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Az Európa Liga-selejtezőben léphet pályára a második helyezett Fehérvár, a bronzérmes Puskás Akadémia és a Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd.

Kiesett az NB I-ből a Debreceni VSC és a Kaposvári Rákóczi. Az NB II-ből feljutott az MTK és a Budafoki MTE.

A gólkirályi címet Radó András (Zalaegerszeg) nyerte el 13 találattal.

A további statisztikákat böngészve, a Fradihoz fűződött a bajnokság legtöbb szöglete (meccsenkénti átlag: 7), valamint a legtöbb pontos passz is (meccsenkénti átlag: 486).

Az ezüstérmes Fehérvár FC dicsekedhet a bajnokság során a legtöbb kidolgozott helyzettel (meccsenként 7), a legtöbb pontos kulcspasszal (meccsenkénti átlag: 9), valamint a Diósgyőrrel holtversenyben a legtöbb sikeres csellel (meccsenként 17) is.

A bronzérmes Puskás Akadémia a kapura tartó lövésekben nyújtott kiemelkedőt (meccsenként 6), míg a megnyert párharcokban az Újpest és a Kisvárda zárta a legjobb eredménnyel az idényt (meccsenként 86).

Ami a játékosokat illeti: az összteljesítményről képet adó komplex mutató alapján (InStat-index) a ferencvárosi Eldar Civic lett a bajnokság legjobbja, megelőzve a felcsúti Josip Knezevicet, a Ferencváros két támadóját, Olekszandr Zubkovot és Isaelt, valamint a legjobb összteljesítményt nyújtó magyar mezőnyjátékost, a mezőkövesdi Cseri Tamást.

A kialakított helyzetek számát tekintve a teljes idényt az NB I-ben töltő játékosok közül a fehérvári Armin Hodzic érte el a legjobb mutatót (meccsenként 1,26), megelőzve a mezőkövesdi Budu Zivzivadzét (meccsenként 1,22).

A legtöbb párharcot a Kaposvár csatára, Ádám Martin nyerte meg (meccsenként 14-et, ezek közül meccsenként 9 légi párbaj volt). A legjobban cselező labdarúgók a fehérvári Hafid Lyes Houri (meccsenként 3,6), a kispesti Ugrai Roland (átlagban 3,5), illetve a fehérvári Kovács István (átlagban 3,3) voltak, őket Cseri Tamás (3,1) és a diósgyőri Florent Hasani (3,1) követték. A legtöbb pontos beadást az újpesti Branko Pauljevic jegyezte (meccsenként 1,35).

Az InStat mutatói szerint NB I legjobb kapusa a meccsei közel 60 százalékán gólt sem kapó Dibusz Dénes volt, megelőzve a debreceni Tomas Kosickyt és a fehérvári Kovácsik Ádámot.

A Nemzeti Sport osztály-zókönyve alapján az idény legjobb játékosa Isael Barbosa (FTC, 6,00 pontos átlag), második Cseri Tamás (Mezőkövesd, 5,967 p.), harmadik Tokmac Nguen (FTC, 5,962 p.), negyedik Olekszandr Zubkov (FTC, 5,852 p.), ötödik Gyurcsó Ádám (Puskás AFC, 5,828 p.). A kapusok között Kovácsik Ádám (Fehérvár, 6,263) győzött.

A Nemzeti Sport osztályzatai alapján az év csapata: Kovácsik Ádám (Fehérvár) – Lovrencsics Gergő (FTC), Juhász Roland (Fehérvár), Botka Endre (FTC), Tamás Krisztián (Zalaegerszeg) – Berecz Zsombor (Mezőkövesd), Lucas Marcolini (Kisvárda) – Cseri Tamás (Mezőkövesd), Isael Barbosa (FTC), Tokmac Nguen (FTC) – Franck Boli (FTC).

Közben kiderült, hogy a tervekkel ellentétben valószínűleg mégsem vezetik be az NB I következő szezonjában a videóbírót. Korábban Csányi Sándor, az MLSZ elnöke többször hangsúlyozta, hogy a szövetség eltökélt a VAR mellett. Az eredeti szándékkal ellentétben változik az ütemterv: a koronavírus-járvány miatt nem a 2020/21-es labdarúgószezonban kerül sor a videóbíró bevezetésére, hanem csak a következő idényben használják az alkalmazást az első osztályú futballmérkőzéseken – közöltre Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

Alig, hogy lezárult a bajnokság, máris elkezdődött az edzők és a játékosok keringője. A Bp. Honvéd bejelentette, hogy az új idényben a Kisvárdáról érkező Bódog Tamás irányítja a csapatot, míg az eddigi szakvezető, Pisont István is tagja marad az szakmai stábnak.

A játékospiac is beindult. Újpestről a fél keret, köztük a csapatkapitány, Litauszki Róbert és a gólzsák, Novothny Soma is távozik. A Fradit viszont együtt akarják tartani, bár a kapust, Dibusz Dénest lehet, hogy eladják egy erős nyugati csapatba. A helyettesítésére máris megérkezett a sokszoros válogatott Bogdán Ádám. Szintén továbbáll a magyar válogatott Otigba Kenneth, aki az utóbbi években rengeteget bajlódott sérülésekkel, de rajta kívül legfeljebb néhány peremember megy el az Üllői útról.

Érdekesség még, hogy a FIFA tavalyi nemzetközi Puskás-díjasát, Zsóri Dánielt a Fehérvár kölcsönadja Budafokra.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap