Fohász az összetartozásért

Közös nyilatkozatban fohászkodtak a történelmi magyar egyházak erdélyi vezetői a trianoni döntés centenáriuma alkalmából a nemzeti összetartozás erősítéséért és az áldásos jövőért.

A nyilatkozatban Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Schönberger Jenő, Böcskei László és Pál József Csaba szatmári, nagyváradi és temesvári római katolikus püspökök, Kató Béla és Csűry István erdélyi és királyhágómelléki református püspökök, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus és Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök azt hangsúlyozta, hogy a trianoni diktátum 100. évfordulóján nem a gyászt és a veszteségérzetet kívánják mélyíteni, hanem elsősorban a nemzeti összetartozás erősítéséért és az áldásos jövőért fohászkodnak.

Kijelentették: egy évszázaddal a fájdalmas történelmi esemény után megerősödött hittel tekintenek a jövőre, felismerve, hogy a nemzet és egyházaik puszta léte is az isteni gondviselés bizonyítéka.

„Egy ország testét fel lehet szabdalni politikai határokkal, de az életet és békességet igenlő nemzet lelkét nem! Sőt a puszta túlélés felett, az elnyomatás legsötétebb évtizedeiben is képesek voltunk arra, hogy a reménybe kapaszkodva értékeket teremtsünk” – állapították meg.

Az egyházi vezetők kinyilvánították: a békesség szellemében kívánnak szolgálni, és az évfordulón újra megerősödnek ebben a küldetésben.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet