Akik maradtak: folytatódó diadalmenet

A koronavírus-járvány idején több hagyományos filmes seregszemle is törölte 2020-as programját. Sokáig kérdéses volt a torontói Zsidó Filmfesztivál megrendezése is, de a rajongók örömére megrendezik a mustrát – igaz, online formában.

Tavaly az eseményen nagy sikert aratott a Curtiz című film, és idén sem maradunk magyar alkotás nélkül. Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje világszerte nagy sikereket aratott, Magyarország ezt az alkotást nevezte a legjobb külföldi film Oscar-díjára is.

A torontói Zsidó Filmfesztivál online vetítése június 7-én lesz, amely után a rendező a Zoomon keresztül válaszol a nézők kérdéseire. Az Akik maradtak két holokauszt-túlélő barátságát, lelki egymásra találását meséli el.

A filmről szóló kritikák kiemelik Szőke Abigél alakítását, a Variety magazin egyenesen Európa legtehetségesebb színészei közé sorolta. Szőke Abigél a Kanadai-Amerikai Magyarságnak adott interjút.

– Az elmúlt közel egy év az Akik maradtak diadalmenetéről szól a magyar filmes világban. Tavaly a Telluride-i Filmfesztiválon volt a premier, és azóta a filmet a világ számos országában nemcsak bemutatták, de ki is tüntették. Mennyire változott meg az élete az elmúlt egy évben?

– A forgatás után eltelt egy-másfél év, amíg a filmet bemutatták. Ez idő alatt sok új embert ismertem meg, ők pedig még az Akik maradtak előtti időből ismertek. A film bemutatásával és Oscar-nevezésével hirtelen sok helyen megjelentem, és ez érdekes helyzet volt ezekkel az ismerősökkel, hogy hogyan kezeljük ezt a változást. A reakciók, és hogy hirtelen sokak szemében más ember lettem, mint akit korábban megismertek. Szerencsére ez a közeli környezetemet nem befolyásolta. Sok-sok interjút adtam, ami néha stresszes is volt, és egyfajta felelősséget is éreztem ezekkel kapcsolatban, most már egyre jobban megy.

Hogy az Akik maradtak külföldön indult be először, az egy lehetőség volt, aminek nagyon örülök. A filmmel sok helyre utaztunk, ez csodálatos ajándék, és életre szóló élményekkel gazdagodtam. Lehetőségem volt önállóbban kapcsolatokat teremteni, biztosabb lettem magamban, és persze az angolomban is azáltal, hogy sokat beszélgettem angolul.

A film sikerének köszönhetően sok új munka talált meg, így a következő évem egy részét a szakmában és a pályán töltöm. Hálás vagyok a bizalomnak, amit kiváló szakmabeliektől kapok, de egyben elvárom magamtól, hogy az elismerésnek eleget tegyek újra és újra.

– A tipikus „mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre már kiskorától kezdve a színészi pálya volt a válasza? Milyen út vezetett az Akik maradtak című sikerfilmig?

– Kiskoromban nagyon sok minden megfordult a fejemben, és azt mindig kellő komolysággal érleltem magamban. Arra nem emlékszem, hogy kifejezetten színész szerettem volna lenni, de a szereplés eufóriáját, ami néha játszadozás közben elfogott, nagyon szerettem. A nyilvános szereplés nem vonzott, és emlékszem, a színitanodás Ki mit tud?-ok alkalmával a mondott verset el is felejtettem. Így próza helyett az éneklést helyeztem előtérbe.

Arra vissza tudok vonatkoztatni, hogy gyerekként bármennyire is játszottam, festettem, zenéltem, barkácsoltam, azt rettentő komolyan vettem, és ezt a komolyságot máig érzem magamban. Olyankor, amikor túl könnyen veszem a feladatokat, megijedek magamtól, mert ez nem az én munkamódszerem.

Az emberek, kapcsolatok, kapcsolódások mindig is érdekeltek, és végül az érettségi évében a színészet és a pszichológia felé hajlottam.

Alkotáskor sokszor türelmetlen leszek, és hajlamos vagyok félbehagyni a dolgot, mert úgy nem kell szembesülnöm azzal, hogy esetleg nem az elvárásomnak megfelelően alakul az eredmény. Amikor magammal kell, hogy dolgozzam, elengedhetetlen az igényesség, erre törekszem is, ha úgy érzem, hogy már egyáltalán nincsenek felfelé ívelések, akkor remélem tudok újratervezni.

– A film egy szerelmét és gyermekeit elvesztett férfi és egy árván maradt fiatal lány történetét meséli el. Hogyan készült fel erre a komoly szerepre?

– Tóth Barnabással, a film rendezőjével elemeztünk, később Hajduk Károllyal, a film másik főszereplőjével is, hármasban próbáltunk. Barna anyagokat gyűjtött nekem, amit alaposan tanulmányoztam.

– A Variety magazin beválasztotta Európa legjobb filmes tehetségei közé. Milyen érzés volt, amikor megtudta?

– Nem egészen tudtam, hogy az mit jelent, de mondták, hogy ez egy jelentős külföldi elismerés, ami nagyon jólesett.

– Egy tavaly szeptemberi interjúban azt mondta, szeretné, ha a film a korosztályát is megérintené, annak ellenére, hogy nem egy Marvel-film. Milyen visszajelzéseket kapott azóta ebből a nemzedékből?

– A közönség általában idősebb korosztály, vagy családos emberek. A fiatalabb ismerőseim közül is sokan megnézték, de ők elfogultak. Külföldi fiatalok szoktak írni, hogy látták a filmet, és köszönik az alakítást.

– Tegyük fel, hogy a globális filmvilágból bárkivel dolgozhatna a következő filmjében. Kit választana?

– Adrien Brody nagyon jó csávó, és talán nem félnék tőle annyira. Wes Anderson és Quentin Tarantino megrendezhetne minket közösen. Juliette Binoche pedig csak legyen ott. Igazából általában el vagyok ragadtatva azoktól, akikkel dolgozom, igazán nem panaszkodhatok. Már egy közös casting is nagyon sokat tanít.

– A film következő nagy fesztiválmegjelenése Kanadában lesz június elején a torontói Zsidó Filmfesztiválon. Sajnos a világjárvány miatt csak online vetítésekre lesz lehetőség. Az elmúlt hónapokban azonban több másik rangos filmfesztiválon is bemutatták a filmet. Ezeken milyen visszajelzéseket hallott a közönségtől szerte a világból?

– Nagy utazásaim Törökországban az antalyai Golden Orange filmfesztivál volt, és az amerikai kampányutunk, Palm Springs, Los Aneles, illetve Magyarországon belül is több helyen jártunk. Nagyon élvezem ezeket az utazásokat, sok emberrel találkoztam, akik szintén filmszerelmesek. Ezek az utak kiszakítanak a realitásból egy kis időre, idegen tér és idő. Elég megterhelő, de nagyon boldoggá is tesz.

Csibi Balázs

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet