Már régóta a nemzet sportolója

Faragó Tamás, a montreali olimpia bajnoka már nem vágyik a reflektorfénybe, de amije van, azt szívesen megosztja másokkal. A felnövekvő vízilabda-tehetségek kedvéért közkinccsé tette oktatófilmjét, a gondolatairól, érzéseiről is szívesen beszél, ha kérdezik.

A koronavírus-járvány miatt bezárt a sportvilág, de azért akadnak érdekes események. Faragó Tamást is a jelöltek között emlegették, végül Monspart Sarolta került Székely Éva megüresedett helyére a Nemzet Sportolói közé.

Legyezte a hiúságát, hogy akár önre is eshetett volna a választás? – kérdezte az interjút készítő Novák Miklós.

– Nem! – vágta rá a népszerű „Tonó.” – Azt gondolom, tévedésben vannak a szavazók. Nagyon régóta a nemzet sportolója vagyok, nincs szükségem arra, hogy a címre jelöljenek. Ráadásul csapatsportágban szerepeltem, a csapattársaim nélkül nem érhettem volna el a sikereimet. A választások kimenetele mindig bizonytalan és nem mentes az érdekektől, ezért is fontosabb nekem az, amit a vízilabda rajongói gondolnak rólam.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagjai már beválasztották a soraikba. Azt örömmel fogadta?

– A köszöntőbeszédemben két dolgot fogalmaztam meg – folytatta. – Egyrészt jóleső érzés az anyagi világból a szellemibe emelkedni, halhatatlanként az embernek megadatik, hogy az istenekkel találkozzon. Másrészt minden választás szubjektív, de ez a döntés objektív volt.

A napokban ingyenes használatra felajánlotta az oktatófilmjét a Magyar Vízilabda Szövetségnek.

– Az elnök úr, Vári Attila azt mondja, sokan megnézik – említi. – A filmmel az volt a célom, hogy meg- és bemutassam a vízilabda szépségeit, amelyek már akkoriban is kiveszőben voltak, manapság pedig alig lehet azokat érzékelni.

A szavaiból burkolt kritikát olvashatunk ki a mai pólóról? – kérdezte a cikkíró.

– Akár. Ma az edzések 70%-a a fizikai felkészülésről szól, miközben a póló mégiscsak labdajáték, a technikai, szellemi fölény legalább olyan fontos, mint a fizikai. De elég idős és bölcs vagyok már ahhoz, hogy ne akarjam megváltoztatni a világot. A vízilabda egyre nehezebben tud megfelelni a XXI. század követelményeinek. A filmet kedvcsinálónak szántam, nem narcisztikus magamutogatásnak. József Attila soraival ajánlhatnám: „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret” – mondta az olimpiai bajnok.

Arról hogy benne ki lakozik – a vers nyomán – „tigris”, vagy „szelid őz”, Faragó Tamás elmondta:

– Mindkettő. A pedagógia a szereteten keresztül képes hatni. Az edzők viszont a kivételes tehetségeket fogják keményen, olykor erőszakosan. Ám játékosság nélkül a vízilabda mit sem ér. A gyerekek azért mennek le az uszodába, hogy jól érezzék magukat, nem pedig azért, hogy a zónavédekezés különböző formáival megismerkedjenek.

Faragó Tamás a filmjében kunsztok egész sorát mutatja be. Pl. a vízben lábbal dekázik. De csak jobbal. Ballal nem ment? – kérdezte a riporter.

– De igen, a filmből viszont tényleg kimaradt – felelte Faragó. – Pedig a hangsúlyt arra igyekeztem helyezni, mennyire fontos a koordináció, mindkét oldal fejlesztése. Szerencsére elég sokan tanultak meg nálam vízilabdázni, és velem együtt örömmel emlékeznek azokra az időkre.

Arról, hogy miként tartja ezekben a napokban az erőnlétét, elmondta:

– Most sem szabad leállni. Otthon súlyzózom, sétálok, kocogok, tekerem a szobabiciklit. Egyrészt hiúságból, az ember valahogy mégiscsak nézzen ki, másrészt fontos, hogy méltósággal öregedjek meg. Ennek érdekében fizikailag és szellemileg is igyekszem magam megfelelő állapotban tartani.

(N. M. – a Magyar Nemzet nyomán)

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap