Összegyűlt az egymillió aláírás

Hatalmas hajrával sikerült több mint egymillió aláírást összegyűjteni a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez a határidő lejártáig.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta: az online aláírások több mint fele az utolsó öt napban gyűlt össze, „ebben az időszakban csoda történt”. Így sikerült teljesíteni az Európai Unió által támasztott első feltételt, a több mint egymillió aláírás összegyűjtését. A szignók országok közötti eloszlására vonatkozó kritérium azonban egyelőre nem teljesült.

A szükséges hét állam helyett csak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában lépték át az országos küszöböt. A szervezők a koronavírus-járványra való tekintettel a határidő meghosszabbítását kérték, és Brüsszel döntésére várnak.

Varga Judit magyar igazságügyi miniszter is kiállt a székelyek mellett, elmondta: „ha az Európai Bizottságnak fontos az európai polgárok véleménye, akkor meghosszabbítja a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének határidejét.”

Izsák Balázs azt javasolja, hogy Horvátország, Szlovénia és Ausztria mellett a balti államokban próbálják átlépni a küszöböt. Pesty László kampányfőnök hozzáfűzte, hogy a kampány arca Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó lesz.

Izsák Balázs elmondta: „Arra készülünk, hogy júniusban, júliusban, amikor megszűnnek a korlátozó intézkedések, újraindítjuk az aláírásgyűjtést.”

A kezdeményezés célja arra ösztönözni az EU-t, hogy kohéziós politikája kezelje kiemelten azokat a régiókat, melyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő területtől.

Amint Izsák Balázs elmondta: a polgári kezdeményezés többek között annak a megakadályozását tűzi ki célul, hogy az Európai Unió kohéziós forrásait a tagállamok az asszimilációs politikában használják fel.

Az RMDSZ is üdvözölte a több mint egymillió aláírás összegyűjtését. Közölték: 150 ezer, papíron öszszegyűjtött aláírást adtak át a kezdeményezőknek, és kapcsolataik révén továbbra is az ügy sikerén dolgoznak.

„Székelyföld, Partium és valamennyi, európai kisebbségek által lakott régió nagyobb figyelmet, gazdasági támogatást érdemel az uniós forrásokból” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az Erdélyi Magyar Szövetség vezetői szerint az aláírásgyűjtés új magyar egységet hozott létre. Csomortányi István és Mezei János társelnökök hangsúlyozták: az autonómiaküzdelem fontos csatáját sikerült megnyerni.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet