Újraindul lassanként az élet

Világszerte már meghaladja a 2,9 milliót a fertőzöttek száma, és több mint 206 ezren haltak meg a koronavírus-járvány következtében. Magyarországon lapzártáig 280-an meghaltak, 2500-an fertőzöttek, 500-an meggyógyultak és 10 ezernél többen vannak karanténban.

Fokozatosan újraindítható lesz az élet Magyarországon május 3-a után, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza lezárul – közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában. Hangsúlyozta: ennek feltétele, hogy az újraindítás után is meg lehessen védeni a leginkább veszélyeztetett időseket, krónikus betegeket és a nagyvárosok lakóit. Május 3-a után a kijárási korlátozás helyett új szabályok jönnek – mondta.

A miniszterelnök a koronavírus kapcsán arról beszélt, hogy időt kellett nyerni a felkészüléshez, a járványgörbét sikerült ellaposítani. „Nem túl vagyunk rajta, hanem felkészítettük magunkat a legrosszabb forgatókönyv esetére is” – mondta.

A kormányfő szerint együtt kell élni azzal, hogy itt van a vírus, nincs vakcinánk, és ilyen életvitelre kell berendezkedni május 4-e után egészen addig, amíg lesz védőoltás a koronavírus ellen. Elmondta: a kormány felelőssége megteremteni annak esélyét, hogy ne kelljen egyetlen beteg ember életéről lemondani.

Orbán gyors gazdasági kilábalásra készül, úgy véli, néhány hónapon belül, már az év végére visszatornászhatja magát a gazdaság a válság előtti állapotra, és azt ígérte, amennyi munkahelyet tönkretesz a vírus, annyit fognak létrehozni.

Modellszámítások alapján május 3-án tetőzhet az új megbetegedések száma, ezután egy „plató következik”, mielőtt a csökkenés elkezdődne, de ennek a hosszára nincs becslés – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos. Közölte: erre a dátumra készül az egészségügyi ellátórendszer az ágyakkal, a technikával és a személyzettel is.

Hozzáfűzte: nincs oka kétségbeesni annak, akit megfertőz a vírus, mivel az érintettek 80%-a nagyon enyhe tünetekkel esik át a betegségen. Elmondta: a fertőzöttek 40%-a szorul kórházi kezelésre, ami megegyezik más országok adataival.

Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester utasítására kötelező az arc eltakarása a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, boltokban, a piacokon és a taxikban. Elmondta: a céljuk, hogy megfékezzék a járvány terjedését. Megkezdődött az első magyar, hordozható lélegeztetőgép szabadalmi eljárása – mondta Székely Imre mérnök. Közölte: tíz nap alatt fejlesztették ki a prototípust, és elképzelhető, hogy rövid időn belül elkezdhetik a sorozatgyártást.

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem segítségével fejlesztette ki a gépet, amelyet könnyen és nagy mennyiségben lehet gyártani, kevés alkatrészből áll, kicsi és egyszerűen kezelhető.

Első magyar koronavírus-ellenes kísérleti terápiaként került fel a nemzetközi klinikai vizsgálatokat összegyűjtő adatbázisba egy magyar cég által indított vérplazmakezelés – mondta a kutatást irányító Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A gyógyultak vére olyan ellenanyagot termelt, amely legyőzte a vírust, és ezt a vérplazmát adják be a betegeknek.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet