„Keresztény Magyarországot akartam” – mondta halálos ágyán Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök. Nehéz feladatot kapott, amelyet betegen is teljesített. Fiát, Antall Pétert kérdezte a Magyar Nemzet arról, hogyan élte meg a család a történelmi, de nehéz időket.
– Az Antall családban mindig politikáról volt szó – mondta Antall Péter – A ’80-as évek közepén apám már elég szkeptikus volt, nem hitte, hogy az ő aktív időszakában a rendszer megváltozhat. Sokkal inkább arra számított, hogy Gorbacsovot megbuktatja a hadsereg, és a Szovjetunióban újra keményvonalas szereplő kerül hatalomra. Apám 1987 után kezdett aktivizálódni, az MDF-ben látta azt a pártot, amelyik alkalmassá tehető rá, hogy kormányzati tényező legyen. A kerekasztal-tárgyalásokon vált országosan ismert politikussá. Amikor 1989 őszén az MDF elnöke lett, elkezdték mondogatni az MTI-ben a kollégáim: készülj, Péter, apád jövőre miniszterelnök lesz. Amire csak annyit tudtam felelni: messze van. Az 1990-es szabad választások első fordulójában, március 25-én az MDF-nek csupán 3,5 százalék volt az előnye. Mentünk haza hajnalban, és apám nagyon rosszkedvű volt. Úgy látta, hogy ez az eredmény a stabil kormányzáshoz kevés lesz. A második fordulóban, április 8-án, ami egyébként apám születésnapja, az MDF 42%-ot kapott, és jó esély látszott rá, hogy a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal működőképes kormányt alakítson.
Mint Antall Péter elmondta: 1991 nyaráig az otthonunkban maradtak, de a családfőt alig látták.
– A kormányalakítási tárgyalásokon, az SZDSZ-szel kötött megállapodásokon, illetve a kormányzati rendszer kiépítésén dolgozva este 11 és éjjel két óra között ért csak haza – említette. – Számunkra viszont nagy dolog volt, hogy Kohl kancellártól egy Volkswagen Golfot kaptunk használatra, ami nagy minőségi ugrást jelentett a Ladánkhoz képest.
Arról, hogy mi volt ebben a változásban a legnehezebb, Antall Péter elmondta:
– Gyakorlatilag megszűnt a magánszféránk. édesanyám a kormányalakítást követően még fél évig dolgozott, és furcsa volt, hogy délután hazajött a munkából, átöltözött estére, hogy magas rangú személyek tiszteletére rendezett díszvacsorákon vegyen részt. Apámat folyamatosan támogatta, helytállt. A legjobb az volt, hogy személyesen is megismertem embereket, akiket mások csak a híradóban láttak, és olyan információkhoz jutottam, amelyeket a munkám során mind a mai napig fel tudok használni. Apám nemcsak kapcsolati tőkét, hanem olyan gondolkodást is hagyott rám, amit az egyetemen nem tanítanak.
Antall József betegen dolgozta végig miniszterelnöksége idejének nagyobb részét. Milyen terhet rakott ez a családra? – kérdezte az interjút készítő Hanthy Kinga.
– Időnként 1990 tavaszától bejött a szobánkba, és panaszolta, hogy érzékeny a bal hónalja. Mire azt tanácsoltuk, menjen el orvoshoz. De jöttek a választások, majd kormányt kellett alakítania, ezzel foglalkozni nem volt se türelme, se ideje. Ősszel, amikor Bush elnök a Fehér Ház kertjében fogadta, a díszfogadás alatt már alig tudta leplezni a fájdalmát. Megműtötték, és mire az altatásból felébredt, a taxisblokádnak nevezett államellenes puccs fogadta, amelynek az volt a politikai célja, hogy koalíciós kormányzásra kényszerítsék. A műtétet követően behívott magához a kórházba, és azt mondta: halálos beteg vagyok, élj tudatosabban. Utána Pécsre utazva a vonaton azon gondolkodtam, mit is jelentenek ezek a mondatok. Apám a betegsége miatt két-három hónapnál hosszabbra nem mert tervezni. Azt is mondta fájdalmasan és cinikusan: „ezzel szabad ember lettem”. Tehát emiatt nem kellett egyetlen elvtelen kompromisszumot sem megkötnie.
Arról, hogy milyennek ismerte meg a politikai életet, Antall Péter elmondta:
– Miniszterelnöknek lenni roppant magányos műfaj, mert az országban végül is minden előbb-utóbb a miniszterelnöki asztalon köt ki. Apám döntésében és felelősségében is sokszor maradt magára. Sokan azt gondolják, a miniszterelnök a magasban van, és nem jutnak el hozzá információk. Pedig éppen fordítva van, roppant mennyiségű információt kap, amelyek sok esetben ellentmondanak egymásnak is, és neki ebből kell meghozni a legjobb döntéseket. Sokszor a józan ítélőképesség a legfontosabb. Akiket akkor a barátaimnak tudtam, azoknak a zöme máig megmaradt. Apám pedig fogná a fejét, ha látná ma, hogy néhány embere, köztük olyanok is, akikben megbízott, merre mindenfelé mozogtak a politikai térfélen. Egyik kedvenc mondását idézném: „Nagy Isten”.
(H. K. – a Magyar Nemzet nyomán)
