Két filmmel fordult az élete: balettintézeti növendékként főszerepet kapott a Béke-tárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Azonnal pályát módosított. Fel is vették elsőre a színművészetire. Nemzetközi sikereit a Szomorú vasárnap indította el. Marozsán Erika azóta kétlaki életet él. New Yorkban az egyik otthona, Budapesten a másik.
Német és amerikai produkciókban felváltva játszik. Alkalomadtán magyar filmekben is. A szerelem bőségében Morgan Free-man partnere volt. Fel is kapta szépen a hullám, kiélvezte minden pillanatát. De mint mondja: nem ült fel rá. Az anyaszerepet sem akarta kihagyni az életéből. Sári lánya már New York-i iskolás, de az év egy részét ő is itthon tölti, hogy erős magyar gyökerei legyenek.
– Érdekessé tudja tenni magát New Yorkban vagy Berlinben azzal, hogy magyar színésznő?
– Önmagában az, hogy valaki magyar, cseh, német vagy dán színésznő, sosem érdekes. Inkább az a folyam, amelyben áll. Azt pedig generálhatja egy film vagy egy színházi előadás, de egy erősebb jelenlét is az ottani piacon.
– A Szomorú vasárnap külföldi sikersorozata idején a magyar Ornella Muti-ként emlegették.
– Friss diplomás színészként részt vettem egy televíziós műsorban, ahol Kulka Jánossal improvizáltunk. Ott hangzott el, hogy Cannes-ban is ezt írták a nevem mögé. S akkor elkezdtem halandzsázni olaszul. Sokan emlékeznek erre a műsorra, mert senki nem gondolta, hogy ilyen vicces is tudok lenni. Meglepő volt a humorérzékem.
– Hollywoodban menynyire kapósak manapság a kelet-európai színészek?
– Én Brooklynban élek, ahonnan nem azt látom, hogy a kelet-európai színészeknek olyan jól menne Hollywoodban. Egy cseh színésznő lehet kivétel, mert skandinávnak látják. De az ukránok is egyre jobb pozícióba kerülnek. Egy kelet-európainak sokkal nehezebb nagy pályát befutni Amerikában. A topmodellek között sok a kelet-európai. Színésznőként erre nem építhetek.
– Egy kinti válogatáson kiderül, hogy kelet-európai?
– Ha elmondta az ügynököm, akkor igen. Egyébként nem. Sokszor kiközvetítenek olyan szerepre is, amely afroamerikai nőre íródott, de az ügynököm úgy érzi, esélyem van rá nekem is. Mindig az ügynököm halászgat nekem szerepeket. Ő meg nem kimondottan kelet-európai nőket keresgél, francia, olasz, spanyol, örmény, török nőnek is beajánl. Mindig megpróbálok kicsit hasonlítani a figurára. De amikor a Szomorú vasárnapba castingoltak, és már a német színésznőkkel egy platformon néztek engem, frizura és smink nélkül, kicsit topisan érkeztem a próbafelvételre. Már csak négyen-öten voltunk. Mivel a negyvenes években játszódik a film, mindenki a kor divatjának megfelelő frizurát, ruhát viselt. Nekem ez nevetséges volt. Belőlem hiányzik ez a bizonyítási vágy, hogy én vagyok a tökéletes… Persze, ezt most könnyen mondom, hiszen én kaptam meg a szerepet. Helyzete válogatja. Nem tudsz mindig megfelelni.
– Újfehértóról került Budapestre, onnan Németországba, majd a tengerentúlra. Mindig az adott lehetőségek mentén lépett egy nagyot. Segítség nélkül, egyedül építette fel magát.
– Szorgalmas diák voltam, kitűnő tanuló. Időben rögzült belém, hogy ha el akarok érni valamit az életben, akkor azért komolyan tennem kell. Mostanában sokat gondolkodom ezen. Nagy utak vannak mögöttem. A sorsom teljesen másra predesztinált. Ha maradok abban, amibe születtem, el sem hagyom Újfehértót. De tízévesen már tudtam, hogy más az utam. Amikor egy gyerek ilyen nagy hiányjelek között találja meg önmagát, akkor egy falevéllel is el tud játszani, de meg kell neki engedni, hogy felfedezze a világot. El kell indulnia egyik pontból a másikba. Nem kell mindent rárakni, megadni neki. Nyolcéves korában azt mondta a gyerekem, hogy egy időre elege van a múzeumokból. Megértettem őt. Féléves kora óta oda is cipeltem magammal. Nem lehet hátrány, ha nem egy tehetős, értelmiségi családba születtél. Az folyamatos rugót ad. Én abból is sokat profitáltam, hogy a szüleim lazák voltak. Azt mondták: „Édesem, ez a te életed! A balettintézetbe akarsz járni? Budapestre? Mehetsz!” Igaz, utánam jöttek, mert nem bírták elviselni, hogy itt vagyok egyedül a nagyvárosban. Felköltöztek. Nagy áldozatot hoztak értem. Én sem akarok önző lenni a gyerekemmel, hogy de nekem itt a sorsom, haza kell jönnöm, színházat és filmet itthon csinálnom. Nem. Most már ő áll nálam a fókuszban. New Yorkban én csak miniéletet élek. Egy filmet elvállalok, ötöt lemondok, hogy ne kelljen a gyerekemet másra hagynom. Én ugyanúgy mindent meg fogok tenni érte, vagy hagyom, hogy ő irányítson, mint ahogy engem hagytak a szüleim. Vissza kellett lépnem jó pár métert. Sokszor hallom, hogy nem kell egy gyerekért ekkora áldozatot hozni, éld a magad életét! Erre csak azt tudom mondani: Jó, te csak fuss, csináld! Legyen a tiéd a világ! Én más mintát hoztam.
Szabó G. László (ujszo.com – részlet)
