Válogatott úszók is elkapták a vírust

Az elmúlt napokban több magyar válogatott úszó is nyilvánosságra hozta, hogy elkapták a koronavírust. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint kilenc, korábban külföldön edzőtáborozó személy esetében mutattak pozitív eredményt a vírustesztek.

Elsőként Kapás Boglárka közölte, hogy megfertőződött. A világ- és Európa-bajnok pillangóúszóra legalább két hét szigorított karantén vár.

– Március 13-án jöttünk haza a thaiföldi edzőtáborból – említette. – Eredetileg is ez volt a terv, vagyis nem kellett hamarabb utaznunk, de már akkor arról beszélt mindenki, hogy nem sokáig használhatjuk az uszodákat. Így is történt, hiszen egyetlen napot edzettünk még a vízben. A Magyar Úszó Szövetség próbált megoldást találni, így került sor a két vizsgálatara.

Arról, hogy mit tett, amikor megtudta a vírusteszt eredményét, Kapás Boglárka elmondta:

– Elsírtam magam… Miután mindenhonnan és mindenhol a járványról hall az ember, persze, hogy nagyon megijed! Még akkor is, ha nincs semmiféle tünete, merthogy nekem sincs. Ám a nap végére összeszedtem magam, igaz, ehhez kellett, hogy beszéljek a hozzám közelállókkal, akik mind felvidítottak.

Arról, hogy mi következik ezután, az úszónő elmondta:

– Legalább két hétig itthon kell maradnom, de az itthonlét ezúttal már a szó legszigorúbb értelmében értendő! Ha utána két negatív tesztet produkálok, gyógyultnak nyilvánítanak.

S miként tervezi a következő napokat a bajnoknő?

– Túl vagyok az első sokkon, hála istennek tényleg nincs semmiféle tünetem, és remélem, hogy ez így is marad. Érkezik egy futópad is, úgyhogy folytatom az edzéseket, ha nem lesz lázam – mondta. – Remélem, kitartok, és a későbbiek során sem uralkodik el rajtam a félelem.

A videón közreadott bejelentése után özönlöttek a támogató üzenetek az úszónőhöz.

– Jólesik az emberek aggodalma, biztatása – mondta. – Talán a példám, az, hogy kiálltam a nyilvánosság elé, még inkább figyelmezteti az embereket arra, hogy tényleg figyelni kell mindenre! Vigyázzunk egymásra!

Nem sokkal később Kozma Dominik is közölte, hogy ő is elkapta a fertőzést.

– Úgy tûnik, hiába egy negatív teszt, ha a másodikra lesz csak kimutatható a vírus – írta a világ- és ötszörös Európa-bajnoki bronzérmes úszó.

A rövid pályás Eb-n a 4×50 méteres vegyes váltóval ezüstérmes Horváth Dávid szintén az Instagramon írta meg, hogy az érintettek között van, de egyelőre ő is tünetmentes.

Ezután a világbajnoki bronzérmes Bohus Richárd is elismerte, pozitív tesztet adott.

– Múlt héten nyolcszáz méternyi futás után úgy éreztem magam, mint egy háromórás edzés végén. Nem értettem azt sem, hogy az otthoni mozgás után miért van izomlázam, jeleztem is az edzőmnek, Nagy Péternek, hogy biztosan koronavírusos vagyok. Aztán a teszt bebizonyította, hogy tényleg! Egyébként semmiféle egyéb tünetem nincs, jól érzem magam – mondta el Bohus Richárd.

A Magyar Úszó Szövetség közölte: az elmúlt időszakban igyekeztek megoldást találni arra, hogy a válogatott versenyzők továbbra is medencés edzéseket végezhessenek.

„A tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt. Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken” – írják.

Hozzátették: „A fertőzöttektől kapott információk alapján egyelőre egyikük sem igényel különleges orvosi ellátást.”

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet