Székelyföld erőltetett és mesterséges elszegényítése ellen, a térség autonómiája mellett foglaltak állást mindazok, akik a sepsiszentgyörgyi Turul-szobor mellett gyűltek össze a Székely szabadság napja alkalmából.
A Székely Nemzeti Tanács a járvány okán hozott megszorítások miatt lemondott a marosvásárhelyi tiltakozó felvonulásról, de a Sepsiszéki Székely Tanács sepsiszentgyörgyi rendezvényét – amelyen 250-en vettek részt – engedélyezte a polgármesteri hivatal.
Itt olvasták fel a székelység kiáltványát, amelyet a résztvevők nevében Izsák Balázs, az SZNT elnöke jegyzett.
A közfelkiáltással elfogadott dokumentumban a tüntetők szót emeltek Székelyföld mesterséges elszegényítése ellen. Követelték a „úgynevezett székely terrorperben ártatlanul elítélt Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását”, valamint azt, hogy Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezet alapján.
A követelések sorába az 1990 márciusában szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kivizsgálása, az úzvölgyi katonai temető korábbi helyzetnek és a történelmi valóságnak megfelelő helyreállítása és annak a bírósági keresetnek a visszavonása is bekerült, amelyben Románia megtámadta az Európai Bizottság azon határozatát, amellyel bejegyezte a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését.
A kiáltvány szerint az EU bíróságán benyújtott kereset a román kormány inkompetenciáját, az EU alapértékeivel szembeni ellenséges viszonyulását, és saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen folytatott hadjáratát bizonyítja.
A petíció kinyilvánítja, hogy Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát.
Beszédében Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke erő felmutatására, a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdított. „Addig nem lesz székely szabadság, míg lehajtott fejjel, sorsunkba beletörődve kullogunk az utcán” – jelentette ki a szónok.
A román kormánynak és Románia parlamentjének címzett kiáltványt a megmozdulás szervezői a rendezvény után átadták a Kovászna megyei prefektusi hivatal képviselőjének.
Az Székely szabadság napján szimpátiarendezvényt tartottak Budapesten, a Székelyföldért Társaság szervezésében. Itt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke elmondta, hogy újabb lendületet akarnak adni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnek, amelyet a Székely Nemzeti Tanács indított el.
Ünnepelni jöttek, mert egy éve az SZNT legyőzte az Európai Bizottságot a jog eszközével – mondta, arra utalva, hogy hatévi pereskedés után sikerült elindítani a kezdeményezést.