Előnyt élveznek a magyar bérlők

Torontóban nyolc társasházat üzemeltet az Aykler Management cég, ahol már évtizedek óta előnyben vannak a magyar bérlők. Hogyan lehet pályázni és melyek a feltételek? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Sárai Krisztinával, a cég munkatársával.

– Sok hír – és félrevezető információ – kering arról, hogyan lehet pályázni egy-egy lakásra. Mi a valódi menete egy ilyen procedúrának?

– Minden érdeklődőnek egy jelentkezési nyomtatványt kell kitöltenie. Ez egy összetett dokumentum, amely tartalmaz alapkérdéseket, referencialevelet kérünk korábbi lakóhelyének kiadójától, bankjától és munkáltatójától is. Ha valaki nyugdíjas, akkor egy banki igazolást kérünk, amelyből látszik, hogy mennyi a havi jövedelme. Ezek a dokumentumok minden esetben szükségesek, ha valaki teljes összegű lakásbérlésre pályázik. A csökkentett árú lakások iránt érdeklődőknek a Toronto Social Housing Connectionön keresztül lehet pályázni, amelynek nagy előnye, hogy azt online is be lehet küldeni. Természetesen postai úton is feladható a kitöltött jelentkezési nyomtatvány. A vonatkozó csatolandó dokumentumok listája az űrlapon keresztül ismerhető meg. Minden háznak vannak teljes és csökkentett lakbért fizető lakói. Aki az utóbbi iránt érdeklődik, és esetleg sürgősen keres lakást, abban nem tudunk külön segíteni, mert mindenkinek a Toronto Social Housing Connectionön keresztül kell az eljárást elindítania. Ez a szervezet adja nekünk a neveket, és ők állítják fel a várakozási listát is. Aki az első helyen van, azt hívjuk fel, amint van egy kiadásra váró lakás.

– Ha – tegyük fel – pályázom, minden papírom megvan, és beadom a jelentkezésemet, hozzávetőlegesen mennyit kell várnom, hogy felhívjanak a jó hírrel?

– Ez sok tényezőtől függ. Ha éppen van üres lakás, azonnal értesítjük a várakozási lista első helyén álló személyt. Ha ő közben máshol talált lakhatási lehetőséget, akkor máris a második számú jelentkezőt értesítjük. Ennek időtartama nagyban függ az üres lakások és a pályázók számának nagyságától is. Figyelnünk kell arra is, hogy egy házban hány teljes bérleti díjas és csökkentett bérleti díjas lakás van, ennek a számát ugyanis a City of Toronto törvényei mondják ki.

– Torontóban hány házról beszélhetünk, amelyet az Aykler Management üzemeltet? Ha valaki pályázik, akkor kifejezetten az egyik ház lakására kell pályázni, vagy ez helyszíntől független?

– Torontóban nyolc házat üzemeltetünk a város különböző pontjain. Fontos, hogy a pályázó elmondja konkrétan, melyik házban szeretne bérelni. A helyszínválasztás függ a lakáspreferenciától is, nem minden házban van például kétszobás lakás. Van olyan ház is, ahova csak nyugdíjasok mehetnek, oda nem pályázhatnak fiatalok. A Rákóczi Villa például csak nyugdíjasoknak van fenntartva, és lehetőség van csökkentett lakbérű lakás bérlésére, de ezt csakis a már korábban említett Toronto Social Housingon keresztül lehet intézni. Aki nyugdíjasként erre jelentkezik, először hozzánk kell fordulni egy igazolásért, amely bizonyítja, hogy a pályázó magyar. A jelentkezési procedúra végén pedig felkerülnek a várólistára. Az például ebben az esetben nem jelent előnyt, hogy valaki beköltözik teljes bérleti díjas lakásba, és úgy pályázik csökkentett értékűre.

– Mit kell tennie annak, aki most szeretne pályázni csökkentett bérleti díjas lakásra?

– A housingconnection.ca weboldalon lehet jelentkezni, online vagy postán. Azonban, ha valaki nyugdíjas, és a kifejezetten nyugdíjasoknak fenntartott St. Clair-i Rákóczi Villában szeretne csökkentett árú lakást bérelni, először minket kell felkeresnie, hogy kiállíthassuk azt a dokumentumot, ami azt igazolja, hogy a pályázó magyar származású.

Csibi Balázs (Toronto)

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet