Bravúros győzelem a címvédő ellen

Szenzációsan kezdte az Európa-bajnoki selejtezők küzdelmeit a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A mieink Szombathelyen 3000 néző előtt, végletekig kiélezett mérkőzésen, legyőzték a címvédő szlovén csapatot.

A felmondási idejét töltő magyar szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan csapata az első és a második negyedben is 6-10 pontos hátrányból küzdötte vissza magát, főként a nagyszünetig 11 pontot dobó Allen révén.

A 32-36-os állásról induló második félidőben megint hat pontról zárkóztak fel a mieink, és az utolsó negyed elején 49-54 állásból vágtak neki a csapatok a végjátéknak.

A mieink ekkor rákapcsoltak, és innentől kezdve nyílt csata zajlott a pályán, fej fej mellett haladtak a csapatok, Vojvoda Dávid pedig a mezőny legjobbjává lépett elő.

A hallatlanul izgalmas utolsó 1 perc 12 másodperc 68-71-es állásnál „köszöntött be”, a mieink két büntetőjét Allen bedobta, majd Váradi hatalmas hárompontosával fordítottak.

A túloldalon a honosított center, Morgan szép akciója után válaszként Allen is remek kosarat dobott, és 34 másodperccel a vége előtt 74-73-ra a mieink vezettek. A szlovének támadtak, és Prepelic büntetőkből nem hibázott.

A túloldalon Perlnek is odaütöttek, és a szombathelyi kedvenc is hidegvérrel talált be mindkétszer. A szlovénok jöttek, de Blazic kezéből kiperdült a labda, aztán Benke dobhatott büntetőket. Az elsőt bevágta, a másodikat nem, ugyanakkor a vendégek csaknem egészpályás kísérlete a semmibe szállt.

Így a mieink 77-75-re legyőzték az Európa-bajnoki címvédőt, és nem csoda, hogy a szombathelyi sportcsarnok csaknem felrobbant a szurkolók hangorkánjától. Pontosság, végtelen nyerni és küzdeni akarás, figyelem, spiritusz, magyar virtus – ezek az összetevők vezettek a diadalhoz.

Ivkovics Sztojan: – Aki követ minket, tudja, hogy minden mérkőzésünk ilyen. Büszke vagyok, mert a játékosaim mindig mindent megtesznek a győzelemért. Mi teher alatt mindig összezárunk, olyanok vagyunk, mint egy család. Minél nagyobb a stressz, annál inkább megyünk előre. A srácok az ország példaképei, akik a következő meccseken is a maximumot fogják kihozni magukból.

Kosárlabda, férfi Európa-bajnoki selejtező: Magyarország-Szlovénia 77-75 (16-16, 16-20, 17-18, 28-21). Magyarország: Váradi 8/6, Vojvoda 15/3, Benke 3, Allen 16, Keller 11/3. Csere: Szabó Zs. 2, Perl 15/3, Ferencz 6/6, Horti 1.

Lapzártakor érkezett! EB-selejtező: Ukrajna-Magyarország 60-62.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet