„A véleménydiktátorokat rászorítottuk a demokratikus döntéshozatalra” – mondta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a 888 portálnak adott interjúban. A legfontosabb feladatnak a nemzeti kultúra megerősítését nevezte.
Attól, hogy az ellenzék kultúrharcnak nevezi az itthoni folyamatokat, az még nem az – mondta Demeter Szilárd. Az a kérdés, hogy száz év múlva milyen nyelven és milyen kulturális kódrendszeren keresztül értik meg vagy nem értik a ma születő remekműveket.
Hozzátette: ebben az egyre nagyobb teret hódító identitáspolitikai őrületben nekünk most az a legfontosabb feladatunk, hogy megerősítsük a nemzeti kultúrát.
Ha nem tudjuk őrültnek mondani azt, aki azt állítja magáról, hogy ő a természettudományi lexikon hetedik kötete, ehelyett helyeslünk neki, hogy legyél, jogod van hozzá, akkor tényleg itt a vég. És nem állunk ettől olyan messze.
Most rakják össze az irodalmi infrastruktúrát – mondta Demeter Szilárd. Olvasóközpontú és demokratikusabb rendszert alakítanak ki, amelyben nem attól lesz valaki jó író, mert a véleménymonopólium ezt kimondja róla, hanem azért, mert az olvasói várják a művét.
A fordítástámogatási pályázat már elindult, a külföldi kiadók magyar művek megjelentetésére ötször nagyobb keretre pályázhatnak, mint eddig – sorolta. Hamarosan elindul a kortárs világirodalmat magyarul bemutató műhely és az Ifjúsági és Gyermekirodalmi Centrum is, valamint nagy erővel dolgoznak a Kárpát-medencei ügynökségen.
„Egy strukturált rendszerben bárki – intézmények, irodalmi körök, falunapok szervezői, iskolák stb. – „megrendelheti” azt a magyar szerzőt, akire kíváncsi, mi kiközvetítjük az igényt, kifizetjük az útiköltséget és a felléptidíjat, cserébe csak egy irodalmi naplót kérünk. Reményeink szerint így pár év alatt összeáll a magyar nyelvterület irodalmi térképe. Irodalmi karavánokat fogunk indítani szerte a Kárpát-medencében” – mondta a főigazgató.
Arra a kérdésre, hogy mit jelent ma a magyar kultúra védelme, Demeter Szilárd ezt mondta:
„Ha ma Nyugatra mész, akkor a nagyvárosokban azt érzed, amit az elszakított nemzetrészek éreznek a történelmi magyar városaikban: hogy nem vagyunk már otthon bennük. Erre nem tudok jobb választ, mint az anyanyelvi kultúra védelme és erősítése. Minket a legvadabb Ceausescu-diktatúrában is megtartott.”
A 45 írónak adományozott irodalmi alkotói Térey János-ösztöndíj kapcsán érkezett támadások – amelynek során akadt, aki visszautasította az ösztöndíjat, mások politikai elfogultsággal vádolták az odaítélőket – oka Demeter Szilárd szerint az, hogy az eddigi véleményformáló elit megszokta: „az elmúlt évtizedekben egyoldalúan megmondhatta, mi a teljesítmény, ki a jó szerző és ki nem az”, most pedig „hirtelen egy nagyobb focipályán találta magát, ahol más is labdába rúghatott, a bírót sem ők adták, ráadásul a szabályokat sem ők állapították meg. Vagyis a véleménydiktátorokat rászorítottuk a demokratikus döntéshozatalra, és ez nagyon nem tetszik nekik” – mondta.