A bécsi muzsika amerikai kedvelői is már 1987 óta az egykori császárváros hagyományai szerint búcsúztathatják az óévet és fogadhatják az új esztendőt. A chicagói koncertet előre nem várt érdeklődés és siker mellett rendezték meg.
Az emléklapnak is szánt műsorfüzetben nemcsak a helyi programot és a művészek névsorát találjuk, de ebben szerepel New Jersey, Miami, Fort Mayers és San Francisco koncertje is.
Az emlékkönyv az ötletgazdák, Marion és Attila Glatz beköszöntőjével indul, amelyben megvonják a negyed század mérlegét a jövő fényében. Nemcsak a sikerekre összpontosítanak, hanem a jövő feladataira is, ha lépést akarnak tartani a növekvő érdeklődéssel.
Gondoljunk csak arra, hogy a rendezvény a kanadai indítása után átkerült az Egyesült Államokba is, és szinte évente több és több helyszínre jut el. Mekkora szervezőmunka, idő és energia!
Mára már ez a koncertsorozat nem hiányozhat az amerikai szilveszterek programjából; nemcsak a zenei élet fontos momentuma, hanem a közösségi életé is, amely optimizmust, reményt hoz komplikált és dinamikusan változó mindennapjainkba.
„Emeljük poharunkat a távozó óév mámorában az elkövetkező újra, amely remélhetőleg ugyanolyan szórakoztató lesz!
Köszönjük, hogy velünk tartanak, és BÚÉK!” – zárja eszmefuttatását a Glatz-házaspár.
Majd Alexander van der Bellen, Ausztria szövetségi elnöke és Sebastian Kurz szövetségi kancellár köszöntője következik, amelyben annak adnak hangot, hogy örömükre szolgál a zene hullámain köszönteni az amerikai közönséget, és remélik, hogy a hallgatóság majd ihletadó perceket tölt együtt.
Michael Ludwig, Bécs polgármestere abbéli örömét fejezi ki, hogy a bécsi zene szárnyán az európai kultúra közelebb kerülhet az Újvilág közönségéhez, s mivel a zene egyetemes nyelv, összeköt, és nem elválaszt. Megelégedésére szolgál, hogy a bécsi ihletésű Strauss- és Lehár-zene egyre népszerűbb a földkerekségen.
De az osztrák köszöntők között szerepel Wolfgang Walder, Ausztria nagykövete, Helga Schmidt, az Abc Group volt vezéregyénisége, a műsor egyik szponzora, Norbert Kettner, a bécsi turistairoda menedzsere, valamint Petra Stolba, az Osztrák Nemzeti Turisztikai Hivatal vezetője.
Helyi viszonylatban Lori Lightfoot, Chicago polgármestere köszöntötte a szervezőket, a közreműködőket és a közönséget, amely a programot élteti. Hangsúlyozta: a koncert városunk nemzetközi turistaforgalmának is attrakciója.
A köszöntők sorát zárja Dean Lean, a Palmer House Hilton főigazgatója, az esemény másik fontos mecénása.
Az idei chicagói koncert karnagya és mókamestere a magyar Kollár Imre volt, aki Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett, majd a Magyar Állami Operában, a Dohnányi Szimfonikusoknál, a Magyar Állami Szimfonikusoknál, a MÁV zenekaránál és Debrecenben dirigált.
A nemzetközi porondon Mozart, Bartók és Kodály szakavatott előadójának számít, de ezen a délutánon a könnyed bécsi humor tolmácsolójának bizonyult.
A kedélyes karmester nemcsak szakmai tudásával nyűgözte le a hallgatóságot, de újszerű és merész humora fokozta a hangulatot, a végén már gurultunk a nevetéstől, és kézzel-lábbal tapsoltunk, ha szabad ilyet leírni. Magát Lehárt, a nagy elődöt is felhívta a Mennyországban. A közönséget is kézben tartotta, nemcsak a zenekart, vezényelt, énekelt és mókázott, ahogy az szilveszterkor illik.
A délután fellépői Sera Gösch bécsi szoprán, Roman Martin bécsi tenor, valamint a kijevi Anikó Balett és a társastánc nemzetközi bajnokai, Hegyes Bertalan János és Farkas Boglárka, valamint Rischák Balázs és Dajka Csenge. A koreográfus László Csaba, jelmeztervező Szatmári Nagy Szilvia.
A programfüzetben még egy magyar név szerepel: San Franciscóban Bánfi Balázs volt a karmester.
A klasszikus operett repertoárban az ifjabb Johan Strauss mellett Lehár, Kálmán Imre és Emile Waldteufel is szerepelt.
A zene mellett a produkciót élvezetessé tették a csinos, tehetséges ifjú művészek, az elegáns ruhakreációk, és nem véletlen, hogy az előadás végén a hölgyek a kék különböző árnyalataiban pompáztak, kis fehér, kis ezüst árnyalással.
A bécsi keringő, Bécs és a Duna, a Duna hullámainak kék-ezüstös ragyogása egy csokorban teremtették meg az egykori császárváros idillikus szépségének, vidámságának illúzióját.
Pompás, katartikus zenei élmény volt a koncert, amikor a hétköznapi gondok fölé emelkedhetett a közönség, és ha már róluk van szó, meg kell említenem, hogy az első perctől méltó társai, értékelői voltak a fellépőknek, hiszen az operettslágereket nemcsak diszkréten dúdolták, de együtt énekelték a művészekkel, és nem fukarkodtak a tapssal.
Na, és a várva várt ráadás! De a valcer nemcsak nekünk tetszett ezen a délutánon, nemcsak a bécsieket bűvölte el, de irodalmi nagyjaink műveiben is nyomot hagyott. Lássuk pl. Krúdyt!
„Táncba vetette magát, mintha megmenteni akarná a becsületét. Ringtak, lengtek, a valcerfordulóknál bal lábra mindig biccentettek, majd felugrottak… ahogyan Bécsben táncolták a valcert annak fénykorában. Legszebb tánc a valcer! – hangzott az együgyű nóta, de vajon nem ilyen együgyű maga az egész élet, ha meggondoljuk a dolgot?” (Krúdy Gyula: Régi pesti história.)
Hát, igen, legszebb tánc a valcer, még ma is, annak ellenére, hogy kiment a divatból. És az az életérzés, az a báj, az a hangulat – feledhetetlen!
Hát, ilyen feledhetetlen volt ez a délután is. Elismerés illeti az ötletgazdákat, a szervezőket, a szereplőket, a szponzorokat és nem utolsósorban a közönséget, akik érdeklődésükkel életben tartják a negyedszázados hagyományt.
Tatár Etelka
(Chicago)
