Vége a száz év magyar magánynak

A magyar gazdaság fejlettsége folyamatosan nő, a kormány célja, hogy 2030-ra elérje az uniós átlag 85%-át – mondta sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. Jelezte: ez a mutató 2010-ben 63% volt, jelenleg 71%.

A kereszténydemokrata kormányzás legfontosabb lépése, hogy a legkevesebbet keresők bére nőtt a legjobban – mondta a kormányfő, aki szerint a hazai szegények száma 1,3 millióval csökkent 2010 óta, de csak a nulla az elfogadható. Hozzátette: a legszegényebb települések fejlesztésére további lépéseket tesznek.

Nem zárhatjuk úgy a pénzügyi évet, hogy a kórházaknál adósság legyen, és ehhez minden forrást megkap a szaktárca – mondta. Folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése és a remény, hogy sikerül őket itthon tartani – említette.

A klímavédelem kapcsán elmondta: a terv szerint 2030-ra a villamosenergia-termelés 90%-át karbonsemlegessé teszik. Az energia nagy részét Paks adná, a második legnagyobb forrás pedig a napenergia lenne. Hozzátette: azon 21 olyan ország közé tartozunk a világon, amelyek úgy növelték a gazdaságukat, hogy csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

Közölte: a klímapolitikában olyan országokat előzünk meg mint Németország, Hollandia és Ausztria. A kormányfő szerint 2050-re hazánkat klímasemleges országgá lehet tenni, de ehhez 50 ezer milliárd forintra van szükség. Ezt az összeget a nagy klímarongálóktól kell beszedni. Elfogadhatatlan, hogy a klímaváltozás elleni pénzt a kohéziós forrásoktól vegyék el. Támogatni kell az atomenergiát is – tette hozzá.

Orbán Viktor rámutatott: jelentősen megnőtt a migrációs nyomás a magyar-szerb határon. Naponta több mint 100 migránst kell elfogni, ezért új egységeket irányítottak a határra – mondta. Közölte: nincs Soros-fóbiája, de egy olyan erőcsoporttal áll szemben a kormány, aminek az a célja, hogy befolyást gyakoroljon az európai politikára.

Soros György tehetséges magyar ember – mondta Orbán Viktor. Jobb lenne barátnak, mint ellenségnek, de ezzel a ténnyel kell együtt élnünk. Minden európai intézményben ott vannak a Soros által befolyásolt emberek – említette.

A fővárosi önkormányzatnak jár a 100 nap türelmi idő – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: Karácsony Gergely főpolgármesternek elmondták, hogy teljesítenek mindent, amit elődjének, Tarlós Istvánnak ígértek és aláírtak. „Várjuk, hogy jól kormányozzanak” – mondta.

Az Európai Néppárt veszít a befolyásából, ennek az oka, hogy a mostani irány rossz – mutatott rá Orbán Viktor. Szerinte a pártcsaládnak másnak kell lennie, és a fő kérdés, hogy a változásnak menynyiben tud a Fidesz a motorja lenni. Ha az irányvonal nem változik, akkor új kereszténydemokrata kezdeményezésére van szükség – mondta.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a következő években a kieső uniós pénzek miatt egyre több olyan összeget kell hazahozni, amit magyar cégek külföldieknek fizetnek ki osztalékként. A mostani uniós befizetéseink esetében az egy főre jutó nemzeti összterméket tekintetbe véve többet fizetünk, mint a hollandok, vagy a svédek – hangsúlyozta.

A trianoni évforduló kapcsán úgy fogalmazott Orbán Viktor, hogy az elmúlt 100 évben hazánkat folyamatosan izolálni akarták. Semmilyen bizalmi viszonyt nem tudtunk kialakítani a szomszédainkkal, de az elmúlt években sikerült véget vetni ennek néhány területen – mondta a kormányfő. A 100 év magyar magánynak vége van – tette hozzá.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap