Aranyat hoznának Tokióból

Edző és tanítványa együtt ünnepelt, méghozzá elégedetten, hisz Kopasz Bálint édesanyja, Demeter Irén szakmai irányításával sikeres idényt zárt: a 22 éves kajakos az Európa-bajnokságon 1000 és 5000 m-en győzött, míg a szegedi világbajnokságon 1000 m-en lett aranyérmes. A Győri VSE versenyzőjével és edzőjével a Magyar Hírlap közölt interjút.

Arra a kérdésre, hogy számítottak-e ilyen sikeres évre, Kopasz Bálint elmondta:

– Igen, megcéloztam a dobogót a nemzetközi versenyeken. Megcélozhattam, mert az elmúlt években folyamatosan javultak az eredményeim, egyre közelebb kerültem a világbajnok Fernando Pinteához. A sikeres felkészülés után éreztem, hogy fizikailag erősebb lettem, így számíthattam arra, hogy a versenyeken az utazósebességem gyorsabb lesz, amiből aztán elindíthatom a hajrát. Mindezt a szegedi világbajnokságon tökéletesen sikerült megvalósítani.

Édesanyja hozzátette:

– Számítottam a sikerekre, mert Bálint már egy évvel korábban is nagyon közel került a dobogóhoz a világbajnokságon, és mivel azóta az időeredményei javultak, reális célkitûzés volt a világbajnoki győzelem. Ráadásul a kedvenc pályán, a Maty-éren versenyezhetett, ahol 15 éves kora óta sokszor edzett.

A világbajnokság után részt vettek az előolimpián Tokióban. Az interjút készítő Salánki Miklós kérdésére, hogy milyen tapasztalatokat szereztek az idei olimpiára, a versenyző közölte:

– A pálya megfelelő volt. Ami zavaró, hogy a vízben elég sok az ugráló hal, de az én kajakom szerencsére nem ütközött velük. Szembe szél fújt, ami számomra nem kedvező, de azt mondták, augusztus elején, az olimpián hátszél lesz. Majd meglátjuk. Ami kedvező, hogy közel fogunk lakni a pályához, egy remek hotelban, ahol az étkezés is nagyon jó.

Vajon mit kívánnak egymásnak 2020-ra? Kopasz Bálint elmondta:

– Anyával gyerekkoromban sokszor együtt kajakoztunk. 11 éves múltam, amikor azt mondta: Bálint. te olyan jól evezel, hogy kijuthatsz az olimpiára. Ez 18 éves koromban sikerült, Rióban már indulhattam, és alig maradtam le a döntőről. 2020-ra azt kívánom anyának, hogy nagyon boldogan jöjjön haza Tokióból.

Demeter Irén hozzátette:

– Kívánom, hogy a közös álmunk valóra váljon, és feljusson a csúcsra. De ha nem sikerül, akkor sincs baj, még csak 22 éves, még több csúcskísérlete lehet…

(S. M. – a Magyar Hírlap nyomán)

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet