Reneszánszát éli a zsidó kultúra

Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, Magyarországon nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija Budapesten, a közösség két új Duna menti zsinagógájának és két új tóratekercsének avatási ünnepségén.

„A mai nap történelem” – mondta a rabbi a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél. Hozzátette: soha, de a holokauszt óta biztosan nem volt még Budapesten olyan esemény, amelynek keretében egy nap két tóratekercset is ünnepélyesen befejeztek, és két új közösségi központot is átadtak.

Hozzátette: a magyar zsidó közösség végre szabadon, büszke és emelt fővel élheti meg saját identitását, tanulhatja és ismerheti meg saját hagyományait, és ezt az örömet a többségi társadalom tagjaival is meg tudja osztani.

Fónagy János államtitkár elmondta: számára személyesen is jelentős a Duna-parti emlékmű, mert pótolja az emlékeket. Rámutatott: „a zsidóság számára Magyarország biztonságos hely, hazánkban reneszánszát éli a zsidó kultúra, a kormány pedig értékként tekint erre a közel hatezer éves szellemi és lelki örökségre”.

Az Izrael állam képviseletében megjelent Eliezer Simcha Weiss főrabbi arról beszélt, hogy bár az embereket meg lehet ölni, a szellemiséget nem, az tovább él. Méltatta a magyar-izraeli kapcsolatokat és barátságot.

Az eseménysorozat a közösség szentendrei és lipótvárosi imahelyeinek átadásával folytatódott.

Szentendrén Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: megállapodást kötött a kormány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik.

Hozzátette: Magyarországon a zsidó életnek, kultúrának reneszánsza van.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet