Mindennapos katarzisra van szükség

Gazdag belső világgal az ember tudományos munkája is sokkal hatékonyabb. Nekem megadatott az aktív zenélés élménye – nyilatkozta Freund Tamás agykutató, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet főigazgatója, aki a veszprémi Csermák Antal Zene-iskolában klarinétozni tanult, miközben eleinte inkább focizni ment volna.

– A zene természetesen szülői instrukció volt – említi. – Hat-hétéves gyereknek ritkán jut eszébe, hogy belőle zenész lesz, különösen akkor, ha a lakásban nincs zongora. Harmonika ellenben volt, mert apám, nagyapám, dédapám egyaránt játszott ezen a hangszeren – utóbbi kettő professzionális szinten. A Bánd környéki falvak lakodalmain az ő zenekaraik szolgáltatták a muzsikát. Szüleim hegedűsnek képzeltek el, de oda nem vettek fel, ellenben a klarinétot oktató tanárnál még volt hely, és kikölcsönözhető hangszere is akadt az iskolának. Így lettem klarinétos. Eleinte élveztem, majd egyre kevésbé. Zavart, hogy túl sokat kell gyakorolni, próbálni, fellépni – miközben a haverok az udvaron fociztak. 11-12 éves koromban szakítani akartam a hangszerrel. Ám megláttam a tévében egy Benny Goodmannel készült portréfilmet, ami elvarázsolt. Így is lehet klarinétozni, ráadásul improvizálni?! Folytattam.

Akkor miért a veszprémi Lovassy László Gimnáziumba jelentkezett, s nem valamelyik konzervatóriumba?

– Nem voltam olyan profi, hogy zenei karrierről álmodjam – folytatta. – A zene és a tudományos érdeklődés párhuzamosan futott nálam, kémiaversenyeket nyertem. A családi telek fáskamrájában apró labort rendeztem be, ahol a kísérletek időnként robbantásba csaptak át. Nyári diákmunkán anyám munkahelyén a vegyszerraktárban dolgozhattam. A leselejtezett eszközöket – Bunsen-égőket, lombikokat – hazavittem. Annyira érdekelt a kémia, hogy az általános iskola végére a gimnáziumi tananyagot is tudtam.

Freund Tamás 16 évesen két dzsesszzenekarban játszott és két kórusban énekelt. Mikor tanult?

– Ritkán – felelte. – Amit lehetett, az órákon megjegyeztem. Jó hatásfokkal, hisz jeles volt az átlagom. Egyedül oroszból volt kettesem, hármasom. Gyerekes dac volt, hogy csak azért se tanuljuk a megszállók nyelvét. Azzal versenyeztünk, hogy ki tud kevesebb tudással éppen átcsúszni. A gimnáziumban a kémia iránti érdeklődésem lassan átváltott a biológiára. Harmadikban a biológia szinte kizárólag az agyról szólt – ekkor szerettem bele az idegsejtek világába.

Hogyan jött a képbe a biológusi pálya?

– Nekem is komoly fejtörést okozott, hogy mi legyek. Kérdeztem a szüleimet, a biológiatanáromat, biológus ismerősöket, hogy ha én az agyat akarom kutatni, akkor orvos vagy biológus legyek? – említette. – Az volt a vélemény, ha kutatni, s nem gyógyítani akarok, akkor jobb a biológus szak, mert ott számos olyan tárgyat oktatnak, amit az orvosin nem, viszont a kutatáshoz elengedhetetlenek. Szervetlen és analitikai kémia, szerves kémia, kolloid-kémia, fizikai kémia – ezekkel az orvosok szőrmentén foglalkoznak. Ellenben fölösleges lett volna például két éven át humán anatómiát tanulni, amikor kutatóként patkányagyakat vizsgálunk. Az agykutatáshoz szükséges orvostudományt – neurológiát, pszichiátriát – menet közben felcsipegettem.

Megtanult szaxofonozni, miközben megmaradt a klarinét is. Fellépett Vukán György zongoraművésszel. Maradt valami a gyerekkori fellépéseket megelőző stresszből?

– Ha hangszerrel lépek fel, idegesebb vagyok a szokásosnál. A Hot Jazz Band tavaly decemberben meghívott, hogy két szám erejéig szálljak be a MOM Kult-ban adott koncertjükbe. Fel kellett kötni a gatyámat. Ellenben, ha szakmai előadást tartok, már nem izgulok, sőt kimondottan feldob a közönség. Egy-két kivétellel. Az Amerikai Idegtudományi Társaság San Diegó-i konferenciáján tartott plenáris előadásomat nyolcezer ember hallgatta. Ez már nekem is sok volt. Azzal nyugtattak, sötét lesz a teremben, csupán az első pár száz embert látom. A többi kivetítőn keresztül követ. A Mindentudás Egyeteme sorozatban tartott előadásom pedig a tévéfelvétel miatt volt nehéz, hiszen tudtam, hogy százezrek követhetik a gondolataimat. Érthetően kellett beszélnem, a lehető legkevesebb idegen szót használva. Évek során az ember megtanulja a laikusok által is megértett nyelvezetet.

Valóban van összefüggés a zenetanulás, a kreativitás között?

– Amikor a tanulás, a memória, a kreativitás neurobiológiai alapjait tárgyalom, mindig oda lyukadok ki, hogy a memórianyomok attól lesznek tartósak és könnyen előhívhatók, ha azokhoz intenzív érzelmek, motivációk társulnak. Az érzelmek, a motivációk, az emberiség több ezer éves kulturális öröksége együtt alkotják a belső világunkat. Amikor belső világunk impulzusait hozzárendeljük a külvilág benyomásaihoz, akkor ezek tartósan bevésődnek és könynyen előhívhatók.

A hatékony tanulás, kreatív gondolkodás alapfeltétele, hogy hagyjunk kellő időt az agyunknak a belső világunk bevonásába. Amikor az interneten szörfölve habzsoljuk az információt, az agyunknak esélye sincs arra, hogy érzelmi töltést adjon azoknak, ezért ezek kihullanak. Időt kell hagyni, szelektálni kell az információt, emellett belső világunkat is fejleszteni kell. Ennek legjobb módja a katarzis.

Nemcsak mindennapos testnevelésre van az embernek szüksége, hanem mindennapos katarzisra is. Ezt a művészeti nevelés adja meg, ami akkor a leghatékonyabb, ha az ember aktívan részese az értékteremtésnek. Gazdag belső világgal az ember tudományos munkája is sokkal hatékonyabb. Nekem megadatott az aktív zenélés élménye, hogy tudok kottát olvasni, hangszeren játszani és énekelni. Meggyőződésem, hogy amit az én agyamból a kreativitás terén ki lehetett hozni, azt a zenének köszönhetően kihoztam.

(Innotéka)

Készült a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap