A végén megkaptuk a magunkét!

Az utolsó két világbajnoki selejtezőjét játszotta a magyar labdarúgó-válogatott az örmények és az írek ellen. Szinte végig minden jónak látszott, de a legvégén – az utolsó pillanatban – megkaptuk a magunkét!

Győzelem az örményeknél

Jerevánban kezdettől a magyar csapat irányította a játékot, először Varga még jó helyzetben fölé fejelt, de aztán jött az idegnyugtató gól.

A 33. percben Szoboszlai balról középre ívelt, Varga ugrott a legmagasabbra, 10 m-ről a földre fejelte a labdát, amely a kapu jobb oldalába pattant (0–1).

Nem sokkal később Nego jobbról kapu elé adott labdáját Schäfer 9 m-ről helyezte kapura, de Avagjan hárított.

A szünet után visszaesett a magyar csapat játéka, az örmények felbátorodtak. A 65. percben Szpercjan bombázott kapura 24 m-ről, de Dibusz ujjheggyel a léc fölé tolta a labdát.

Újra előrelendültek a mieink, a 77. percben Lukács beadása után Varga készítette le a labdát Tóthnak, aki 14 m-ről laposan a jobb kapufát találta el.

A hazaiak sem lankadtak. A 80. percben Tiknizjan lépett ki egyedül, de 11 m-ről a bal kapufa mellé lőtt. Az utolsó pillanatig veszélyben forgott a győzelmünk, de sikerült kihúzni…

Vb-selejtező: Örményország–Magyarország 0–1 (0–1). Magyarország: Di-

busz – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Nagy Zs., 86.) – Schäfer, Styles (Vitális, 71.) – Bolla (Lukács, 61.), Szobosz-

lai, Sallai (Tóth A., 71.) – Varga. Gl.: Varga (33.).

Drámai sokk az írektől

Az írek ellen Budapesten a döntetlen is elég lett volna, hogy továbbjusson a magyar csapat. A Puskás-stadionban 60 ezer néző előtt gyorsan vezetést szereztek a mieink.

A 3. percben Szoboszlai ívelt balról középre, Lukács pedig 4 m-ről előrevetődve a rövid sarokba fejelte a labdát (1–0).

Gyorsan jött az ír válasz. A 11. percben Ogbene lábát rúgta meg Szalai A. a 16-oson belül. A megítélt 11-esből Parrott a jobb alsó sarokba vágta a labdát (1–1).

Támadásba lendültek a magyarok, a 27. percben Lukács jobb oldali beadására Sallai érkezett, de 6 m-ről Kelleher kapusba vágta a labdát.

De aztán jött az újabb magyar gól.

A 37. percben Kerkez adott be balról, Varga mellel maga elé tette a labdát, majd 18 m-ről hatalmas gólt ragasztott a bal felső sorokba (2–1).

A szünet után sokáig harcosan, tetszetősen játszott a magyar csapat. A 75. percben Sallai indult meg a jobb oldalon, éles szögből, 10 m-ről lőtt, de Kelleher fölé tolta a labdát.

A hajrában támadásba lendültek az írek.

A 80. percben Azaz ugratta ki Parrottot, aki 7 m-ről Dibusz felett a kapuba emelte a labdát (2–2).

A mieink is észbe kaptak. A 86. percben Szoboszlai ugrott meg a balösszekötő helyén, 7 m-ről, éles szögből félmagasan lőtt, de az ír kapus kitolta a labdát.

A vendégek most már minden mindegy alapon ostromoltak. A 88. percben O’Shea jobbról lőtt kapura, de Ötvös kirúgta a labdát. A 91. percben Kenny balról, 5 m-ről, cimbalomszögből lőtt, de Dibusz bravúrral kiütötte a labdát.

Végül jött a sokk! A 96. percben Scales csúsztatta meg fejjel a labdát, és Parrott 4 m-ről a bal alsó sarokba talpalta a labdát (2–3).

A magyar válogatott kiesett a további küzdelmekből. Aki otthon háromból kétszer kikap, az ne is számítson semmire!

Marco Rossi szövetségi kapitány: „Tudtuk a mérkőzés előtt is, hogy az írek a végén ívelgetni fognak, de erőben nem tudtuk velük felvenni a versenyt. Ez volt az oka, hogy most kikaptunk. Az biztos, hogy a végére elfáradtunk, de az is igaz, hogy a szerencse sem állt mellénk.”

Vb-selejtező: Magyarország–Írország 2–3 (2–1). Magyarország: Dibusz – Ne-

go (Mocsi, 93.), Orbán, Szalai A., Kerkez – Schäfer (Styles, 64.), Tóth A. (Bolla, 76.) – Lukács (Ötvös, 64.), Szoboszlai, Sallai (Redzic, 93.) – Varga. Gl.: Lukács (3.), Varga (37.), ill. Parrott (11. – 11-es, 80., 96.).

További eredmények: Írország–Portugália 2–0, Portugália–Örményország 9–1.

Az F-csoport végeredménye:

1. Portugália             6     4     1     1     20– 7     13

2. Írország                6     3     1     2     9– 7        10

3. Magyarország      6     2     2     2    11–10       8

4. Örményország     6     1     0     5     3–19        3

Portugália kijutott a 2026-os világbajnokságra, Írország pótselejtezőt játszik.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet