Szépen csillogó magyar érmek

Két ezüstéremmel gazdagodtak a magyar vízilabdázók a Szingapúrban zajló vizes világbajnokságon.

Nem maradt erő a végén

A nőknél a mieink a csoportmérkőzéseken a Világkupa-győztes görögök ellen a 3 gólig jutó Rybanska vezérletével 10-9-es győzelmet arattak.

Ezután a japánok ellen lányaink különösen Vályi, Hajdú 6-6, Rybanksa, Keszthelyi 5-5 gólja révén 33-13-ra nyertek.

Nem okoztak gondot a horvátok sem, akiket a 4-4 gólos Keszthelyi és Garda vezetésével sikerült 22-6-ra felülmúlni.

A negyeddöntőben a mieink megint csak a 4 gólos Keszthelyi irányításával arattak 12-9-es győzelmet az olaszok felett.

A döntőbe jutásért Cseh Sándor tanítványai az olimpiai bajnok spanyolok ellen mindvégig nagy fölényben játszva arattak szenzációs, 15-9-es győzelmet, amelyből Szilágyi és Keszthelyi 3-3 góllal vette ki a részét.

Nagy reményekkel vártuk a döntőt, ahol azonban a görögök ellen semmi sem sikerült. Lányaink rengeteg hibával játszva szenvedtek 12-9-es vereséget a végig jól védekező hellénektől, de az előzetesen nem várt ezüstérem is szépen csillog lányaink nyakában.

Kétszer, ugyanabba a folyóba

A férfiak a csoportjukban Ausztrália ellen kezdtek, és bemelegítésként 18-6-ra győztek, a 3 gólos Vámos vitte a prímet.

Ezután a japánok ellen a várt újabb sétamérkőzés helyett a keletiek sokáig tartották magukat, de aztán a 4 gólos Vismeg és a 3-3 találatig jutó Manhercz és Nagy Ádám vezérletével 23-18-ra alakult a végeredmény.

Legközelebb a spanyolokkal találkoztunk, a fiaink már három góllal vezettek, de az utolsó negyedben a mieink visszaestek, és a spanyolok 10-9-re a maguk javára fordították a végeredményt.

A nyolcaddöntőben a magyar fiúk jól kezdtek a románok ellen, de a folytatásban sok hibával játszottak, és a gyengébbnek tartott ellenfél három negyeden keresztül szorossá tette a mérkőzést. A hajrában Vámosék megrázták magukat, és 15-11-es győzelmet arattak.

A négy közé jutásért újra a legjobb arcát mutatta a magyar legénység, amely a címvédő horvátok ellen az elejétől kezdve kezében tartotta a mérkőzést, félidőre négygólos előnyre tett szert, majd a 4 gólos Manhercz és a 3-3 találatig jutó Vámos és Nagy Ádám vezérletével 18-12-es, látványos, nagyszerű győzelmet aratott.

A döntőbe kerülésért az olimpiai bajnok szerbekkel csatáztak a magyarok. A két ősi ellenfél mindvégig hatalmas csatát vívott, a ma-

gyarok az első negyed végén már három góllal vezettek, de aztán a szerbek egyenlítettek. A mieink ekkor újra belelendültek, 6 perccel a vége előtt a 4-4 gólos Manhercz és Fekete vezetésével már 5 góllal vezettek. A hajrában újra jöttek a szerbek, de 19-18-ra így is a magyarok nyertek.

A döntőben újra a spanyolokkal találkoztunk, mindkét csapat jól védekezett, a hispánok vezetgettek, a mieink egyenlítgettek. Aztán a harmadik negyedben Burián vezérletével átvettük a vezetést, de újra jött a negyedik játékrész, és ismét hengereltek a spanyolok, akik végül 15-13-ra győztek, a magyar csapaté lett az ezüstérem.

Sikerek a nyílt vízben

A nyílt vízi úszóknál a 3 km-es kieséses sprintversenyben a 21 éves Betlehem Dávid a második helyen ért célba. A nőknél ugyanebben a versenyszámban a 20 éves Fábián Bettina bronzérmet szerzett. A 4×1500 m-es csapat-verenyben Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid összetételű magyar váltó szintén harmadik lett.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet