Remek élmények Rákóczi zászlaja alatt

Idén is felejthetetlen élményeket adott a résztvevőknek a kanadai Rákóczi Alapítvány immár 29. alkalommal megrendezett Magyarságismereti Mozgótábora. Az Európai Parlament Károly-díjával is kitüntetett Diákok Határok Nélkül programra kétszeres túljelentkezés után száz, határon túli fiatal érkezett Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról és a Felvidékről, hogy két csoportra osztva tíz napon át bejárták Magyarország legfőbb nevezetességeit.

A két csapatra osztott fiatalok Zrínyi-csoportja Miskolcon kezdte a tábort. A hortobágyi lovasbemutatók után Debrecenbe vették az irányt, ahol a Református Nagytemplom tetejéről ráláttak a csodás városi panorámára. Másnap megtekintették a lillafüredi Palotaszállót, ahol a gyönyörű kert harmóniája mindenkit ámulatba ejtett. Ezt az érzést csak tovább fokozta az Aggteleki Cseppkőbarlangban látott természeti csoda.

Az újabb napon a diákok Kassára látogattak, ahol elzarándokoltak II. Rákóczi Ferenc Rodostói Házához, majd részt vettek a Kassai Dóm déli miséjén.

Vizsolyban, az első magyar nyelvű Biblia születési helyén interaktív előadáson vettek részt, majd a napot tokaji borskóstolóval zárták, dalokkal, körtánccal és fergeteges hangulattal.

A Bethlen-csapat az elmúlt napokban Pécset és környékét járta be. Meglátogatták Liszt Ferenc szobrát, a Pécsi Székesegyházat, a Cella Septichorát, majd élményvonattal gurultak végig a látványosságok mellett.

A Zsolnay-mauzóleumban bővebben betekintettek a kerámia világába, később játékos felfedezéssel nézték meg közelebbről azokat a helyeket, amelyek mellett a vonattal haladtak el.

A Fényfesztivál ez idő alatt zajlott, és az este folyamán ezt is felfedezték. Másnap a mohácsi csata hősei és áldozatai előtt fejet hajtva járták be az emlékhelyet és a múzeumot.

A megemlékezést követően lelkük a máriagyüdi kegytemplomban nyugodott meg a szép látvány és közös ima révén. Aztán átmentek Villányba, ahol szívélyes fogadtatásban volt részük, és finom borokat kóstolgattak.

Az élményteli kirándulások mellett a résztvevők érdekes előadásokat hallgattak az emberi jogokról és a magyar történelemről, határokon átívelő barátságokat is kötöttek.

Idén sem maradt el a közös himnusz írás, a Ki mit tud?, a táncház és az „együtt lenni jó” csodája sem.

Az utolsó napokat mindkét csoport Budapesten töltötte, közösen vettek részt a programokon és a dunai hajókiránduláson is. Az utolsó esti könnyes búcsú után hétfő reggel emlékekkel, új élményekkel és életre szóló barátságokkal gazdagodva újra buszra szálltak és hazafelé vették az irányt. Ismét megtörtént a csoda!

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet