A Racicében rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar csapat 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet szerezve az éremtáblázat első helyén végzett.
A női kajak egyesek 1000 m-es távján Csikós Zsóka rögtön az élre állt, és akkora fokozatra kapcsolt, amekkorát egyetlen ellenfele sem bírt.
„Eléggé izgultam, de magamra próbáltam fókuszálni. Ettől függetlenül néha kicsit kitekintettem, szóval mindig össze kellett szednem magam, hogy tudjam, mit kell csinálni. A cél előtt nagyjából 250 méterrel már reméltem, hogy nem érnek utol” – összegzett Csikós Zsóka.
Az 500 m-es távon Csikós Zsóka folytatta remeklését, itt is fölényesen maga mögé utasított mindenkit.
„Nagyon örülök, hogy nyertem, és jó időt is mentem. Tudtam, hogy ellenfeleim az elején nagyon kilőnek, és csak azon voltam, hogy a táv második fele nagyon erős legyen” – mondta Csikós Zsóka.
A 200 m-es egyéni számban Lucz Anna végig hatalmas iramot diktált, és nagyszerű versenyzéssel győzött, megvédve Európa-bajnoki címét.
„Amikor beértem, láttam, hogy talán én vagyok az első. A körülményekhez képest jól sikerült a verseny” – mondta a győztes.
Csikós Zsóka a kajakosok 5000 m-es számában szerezte meg harmadik aranyérmét, feltéve a koronát a szereplésére.
Kajak négyesünk 500 m-en Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összeállításban sima győzelemmel aranyérmet szerzett.
„Nagyon örülök neki, hogy idén is sikerült aranyérmet szerezni – értékelt Fojt Sára. – Összességében jó pályákat jöttünk, bár az előfutam szerintem kicsit jobb volt, de ez azt mutatja, hogy lehet még csiszolni rajta. Büszke vagyunk magunkra.”
Csorba Zsófia a kenu egyesek 5000 m-es távján rögtön az élre állt, és nem is tudták letaszítani onnan.
„Nagyon jó verseny volt, a spanyol lány keményen küzdött, de szerencsére én jöttem ki jobban a végén” – mondta.
A kenu egyesek 500 m-es versenyében Opavszky Réka ezüstérmet szerzett, a ketteseknél Kiss Ágnes és Nagy Bianka a harmadik helyen ért célba.
A kenu ketteseknél ugyan-ezen a távon Kiss Blanka és Lucz Anna is a dobogó harmadik fokára állhatott bel.
A kajak ketteseknél 200 m-en Kiss Ágnes és Nagy Bianka bronzérmes lett.
A férfiaknál Varga Ádám a kajakosok 500 m-es távján hatalmas versenyt vívott a spanyol Alex Granerivel, majd 50 m-el a cél előtt a magyar fiú robbantott, és sorozatban harmadszor nyert.
A kenu vegyes négyesek versenyében Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István és Csorba Zsófia a második helyen ért célba.
Kopasz Bálint a kajak egyesek 1000 m-es versenyében bronzérmes lett.
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség