Világszerte egyre népszerűbb a darts célba dobó játék, amelynek minapi világbajnokságát sok-sok millió ember figyelte nagy izgalmak közepette az egész földkerekségen.
A darts globális elterjedésében és fejlődésében jelentős szerepet vállalt Löwy Ferenc, aki kifejlesztette az első precíziós nyilat, a Silver Cometet, vagy Ezüst Üstököst, amely az egyik legismertebb gyártó, az Unicorn megszületését is elhozta.
Az 1901-ben született Löwy Ferencet és két testvérét anyjuk egyedül nevelte, miután apjuk 1905-ben a jobb élet reményében az Egyesült Államokba távozott.
Löwy Ferenc előbb mérnöki gyakornoki munkát végzett, majd apja barátja a Szabadalmi Hivatalban adott neki állást.
A fiatalember 1927-ben Angliába utazott, hogy a Szabadalmi Hivatal egyik ügyfelének találmányát, egy kemencék béleléséhez való tűzálló anyagot értékesítsen. Miután lejárt az üzleti megbízatása, az 1930-as évek elejétől műszaki fordítóként dolgozott londoni hivataloknak.
A dartsszal néhány évvel később találkozott egy devoni nyaralása során, és egyből beleszeretett. Miután visszatért Londonba, az egyik szomszédjával kezdett dobálni saját otthonában. Úgy találta: ahhoz képest, hogy a darts a pontosságról szól, az akkori nyilak kidolgozása primitív.
Löwy nekifogott egy jobb nyíl kifejlesztésének, és rövid időn belül elő is állt a prototípussal. A nyíl testénél krómozott sárgaréz hengert használt, a szárat hornyolt alumíniumból készítette el, míg a tollaknál vulkánfiber anyagot használt.
A szár végét áramvonalas, csavaros kupakkal látta el, így a tollak nem tudtak kiesni. A nyilait jól kiegyensúlyozta, és mind egyforma súlyú volt.
Löwy találmányára 1937-ben jegyezték be a szabadalmat. A nyilak sorozatgyártásához négy céggel szerződött le. Az egyik gyártotta a nyíl testét, a másik a tollat, a harmadik ezeket összeszerelte, a negyedik míves tartódobozt készített.
A nyilak forgalmazásához szüksége volt egy jó névre, ami kifejezi, hogy a nyilai rakétaként süvítenek a levegőben. Így lett a neve Silver Comet. A háromdarabos készlet hamar népszerű lett, már az első évben 170 ezer szettet tudtak eladni.
Miután a vevők egy része panaszkodott a nyilak súlyára, piacra dobták a könnyű és nehéz változatot is, míg az eredeti készlet a közepes címkét kapta.
Löwynek új dobozt is kellett terveztetnie, mert az eredetin királyi címer szerepelt, a korábbi forgalmazó V. György hivatalos szállítója volt. Az új szimbólumért nem ment messzire: a király címerben unikornis is szerepelt, amelynek a szarváról neki a darts hegye jutott eszébe. Az új védjegy az unikornis lett.
Az új névvel Löwy 1941-ben bejegyeztette cégként a Unicornt, amely a legerősebb szereplő lett a piacon, és 1945-től már műanyag nyilakat is árultak. A következő évtizedekben – az alapító 1969-es halála után is – mindig előállt a cég valamivel, pl. volfrámötvözetes, karcsúbb nyilakkal, amelyekkel még pontosabban, egy másik, már a táblában lévő nyílhoz még közelebb lehetett dobni.
A cég idővel maga köré gyűjtötte a legjobb játékosokat, olyan világbajnokok szerződtek le velük, mint Gary Anderson vagy Michael Smith.
Az Unicorn most is a család birtokában van: az alapító két unokája, Edward és Richard Lowy vezeti.
(F. J – az Észkombájn nyomán)
Fotó: Unicorn







