A kárpátaljai magyarság életében mérföldkőnek számít a beregszászi magyar főiskola egyetemi rangra emelése. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem névtábláját ünnepélyes keretek között avatták fel.
Csernicskó István rektor hangsúlyozta: az egyetemmé válás nem ajándék, hanem kemény munkával kivívott eredmény. „Mióta hivatalossá vált, hogy egyetem vagyunk, többször hallottam szakértők, politikusok nyilatkozataiban, hogy az ukrán hatóságok gesztust gyakoroltak Magyarország és a kárpátaljai magyarok felé azzal, hogy engedélyezték az egyetemmé válásunkat. Lehet, hogy a gyors eljárást ez a jó szándék kísérte, de csak akkor érvényesülhetett, ha minden ukrajnai jogszabályi feltételnek maradéktalanul megfelelünk. Ehhez nagyon sok ember rengeteg munkája kellett” – mondta.
Rámutatott: az új rang öröm, de komoly felelősség: mindenben egyetemi szintet kell mutatniuk. A rektor megköszönte Magyarország nemzeti kormányának az anyagi és erkölcsi támogatást.
Hankó Balázs magyar kulturális és innovációs miniszter történelmi jelentőségűnek nevezte a névtáblaavatást. Felidézte márciusban tett ígéretét, hogy a főiskola a névadó születésének 350. évfordulójára egyetemmé válik – s ez megvalósult.
„Mi magyarként élünk, magyarként gondolkodunk, ezért fontos, hogy a kor felsőoktatási, oktatási, tudományos kihívásaira adandó válaszaink is magyarul szülessenek meg” – hangsúlyozta a miniszter.
Kiemelte: a Rákóczi Egyetem az óvodától a szakképzésen át a felsőoktatásig ötezer gyermek és fiatal számára biztosít anyanyelvű továbbtanulási lehetőséget. Az itt folyó kutatói és oktatói munka nemzetmegtartó erővel bír.
Babják Zoltán polgármester kiemelte, hogy az egyetemmé válás a város egész közösségét erősíti. „Azzal, hogy a főiskola egyetem lett, mindenki értékesebb és erősebb lett ebben a városban” – hangoztatta.
A névtáblákat Hankó Balázs miniszter, Orosz Ildikó elnök, Csernicskó István rektor és Varga-Bajusz Veronika államtitkár leplezte le.
Fotó: Kárpátinfo.net







