Sírból hozták vissza a döntetlent

A Ferencvárosi TC labdarúgói az Üllői úton, a cseh Viktoria Plzen ellen kezdték meg a szereplésüket az Európa-liga főtábláján.

Bátran kezdtek a vendégek! Rögtön az 1. percen Doski lapos beadása után Memic közelről lőtt a jobb alsó sarok mellé.

Nem hatott a zöld-fehérekre a figyelmeztetés. A 16. percben Durosinmi indult meg a hazai kapu felé, megtáncoltatta a védőket, majd 17 m-ről a jobb sarokba bombázott (0–1).

A hátrányba került FTC továbbra sem tudta veszélyeztetni a csehek kapuját. Sőt, még rosszabb helyzetbe került, mert a 38. percben Makreckis a vendégtérfélen visszarántotta Vydrát, amiért megkapta a második sárga lapját, és kiállították.

A szünet után a Fradi emberhátrányban is megemberelte magát, átvette az irányítást. A 65. percben Kanikovsz-ki 16 m-ről lőtt, a labda Ötvös lábáról perdült a kapu fölé.

Kisvártatva újra a csehek jöttek, de Adu két csel után 15 m-ről a kapu mellé lőtt.

A hosszabbításban jött el az öröm pillanata: a 94. percben Kanikovszki balról, mélységből ívelt a kapu elé, és Pesics az ötösről fejjel a bal felső sarokba csúsztatott (1-1).

Az FTC a sírból hozta vissza a döntetlent.

Robbie Keane edző: – Azt mondtam a srácoknak a félidőben, hogy most bátornak kell lenniük, küzdeniük kell az egyenlítésért. Tíz emberrel is bíztam a pontszerzésben, még a 94. percben is. A szurkolóink általában a csapat 12. emberét alkotják, de ma a 11. játékosunk voltak, ők nyomták előre a srácokat.

Európa-liga: Ferencváros–Viktoria Plzen 1-1 (0-1). Üllői út, 16 ezer néző. FTC: Dibusz – Gartenmann (Joseph, 74.), Raemaekers, Cissé – Makreckis, Tóth A. (Pesics, 84.), Ötvös (Levi, 84.), Keita (Kanikovszki, 46.), O’Dowda – Gruber (Cadu, 46.), Varga. Gl.: Pesics (94.), ill. Durosimni (16). Kiállítva: Makreckis (38.)

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet