A nemzetnek nincsenek határai!

Az államnak vannak határai, a nemzetnek nincsenek, ezért a nemzeti kormányra mindig lehet számítani, kiállunk a magyarokért, küzdeni fogunk önökért is, csak kérem, hogy önök is álljanak ki a saját jövőjükért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Erdélyben, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) fő rendezvényén.

Tusnádfürdői szereplése előtt Orbán Viktor Bukarestben tárgyalt Ilie Bolojan román kormányfővel, majd ezt követően utazott Erdélybe.

A látogatásról Orbán Viktor azt írta: „Megérkeztünk Bukarestbe, román földre. Még éjszaka irány Erdély!”

A román sajtó egy része felháborodott Orbán szavain. Több román lap szerint a magyar kormányfő ezzel azt sugallta, hogy Erdély nem része Romániának, és ezzel megsértette az ország „területi szuverenitását”.

Közben a tusványosi találkozón Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról az esetről is beszélt, amikor Orbán Viktor a májusi román elnökválasztás első fordulója után a tihanyi beszédben kiállt a szélsőjobboldali, magyarellenes George Simion mellett, ezzel zavart keltve az erdélyi szavazókban.

Az erdélyi politikus most elmondta: Orbán érzékelte a tihanyi beszéd után, hogy tévedett, ezért telefonon egyeztettek, és 24 óra alatt lezárták az ügyet.

Kelemen szerint a kapcsolat továbbra is erős, Orbán változatlanul népszerű Erdélyben, mert „azt az értékrendet képviseli, amelyet az erdélyi magyarság nemzeti identitása megőrzésének szempontjából fontosnak tart”.

Orbán Viktor a tusványosi beszédében kijelentette, hogy amíg Magyarország nem kapja meg az Európai Uniótól a neki járó – a jogállami aggályok miatt jelenleg befagyasztva tartott – pénzt, addig nem hagyják jóvá az EU 2028-34 közötti költségvetését.

„Ennek a 12 milliárd eurónak a fele már a számlánkon van, használjuk, a másik felét is haza kell hozni, az is meglesz, mivel az EU-s költségvetés egyhangú döntést igényel” – hangoztatta a kormányfő.

Orbán egyébként is elutasítja az EU új büdzsétervezetét, mert az szerinte „háborús költségvetés”.

Orbán bejelentette a Digitális Polgári Körök elindítását. „Közösségeinket a modern kornak megfelelően újra kell szervezni. Van, akinek elege van a konfliktusokból, kell egy tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben.”

A miniszterelnök leszögezte, a háborús fenyegetés miatt továbbra is ellenzi Ukrajna felvételét az EU-ba, és hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika legfontosabb sarokköve jelenleg a kimaradás a háborúból.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet