Megvédték az erdélyi iskolákat

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője számolt be arról, hogy a szövetségnek sikerült megakadályoznia több, a magyar oktatási hálózatot hátrányosan érintő intézkedést.

A szervezet szerint nagy fenyegetést jelentett az az elképzelés, hogy összevonták, vagy megszüntették volna az 500 fő alatti diáklétszámmal működő iskolákat, ezek döntő többsége magyar tannyelvű oktatási intézmény.

„Ha ezt nem sikerült volna megakadályozni, nagyon nehéz helyzetet idézett volna elő, elsősorban a szórványban. 35 éve a pedagógusokkal és a szülőkkel együtt kiépítettünk egy magyar iskolahálózatot, ezt meg kellett védenünk” – mondta.

„Az előírásokat úgy módosítottuk, hogy a 300 diákkal működő kisebbségi intézményeink megőrizhessék jogi személyiségüket, vagyis ne lehessen őket megszüntetni vagy összevonni” – mutatott rá Szabó Ödön parlamenti képviselő.
Hozzátette: ez több tucat nagyvárosi és szórványiskola önálló létét helyezte biztonságba. Sikerült továbbá megőrizni a kisebbségi bölcsődei, óvodai csoportok, iskolai osztályok minimális kötelező létszámait.

Szintén az RMDSZ határozott kérésére, kisebb mértékben növelték a tanintézmény-vezetők heti kötelező óraszámát – közölte a szövetség.

„A jelenlegi súlyos országos válsághelyzetben az RMDSZ összehangolt kormányzati és parlamenti fellépésére volt szükség ahhoz, hogy az elmúlt 35 évben kiharcolt kisebbségi jogaink ne essenek a rendkívüli intézkedések áldozatául” – hangsúlyozta Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

Fotó: kulhonimagyarok.hu

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet