A Magyar Sport Napján kiemelkedő eredményei és életpályája elismeréseként Csik Ferenc-díjat vehetett át Lőrincz Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó és Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok úszó.
A Puskás Arénában megtartott ünnepségen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár kiemelte: most van a magyar sport 150. születésnapja, hiszen a Magyar Athletikai Club ekkor rendezte a szárazföldi kontinens első szabadtéri sportversenyét.
Hozzátette: a magyar sport az akkori eseménnyel olyan úton indult el, amely méltán kap helyet a sikertörténetek között.
Az államtitkár felelevenítette a magyar sport elmúlt másfél évszázadban elért fényes sikereit, Hajós Alfréd első olimpiai aranyérmétől a 6:3-as londoni győzelmen és Albert Flórián Aranylabdáján keresztül Gulyás Michelle párizsi olimpiai győzelméig.
Schmidt Ádám arról beszélt, hogy Magyarországon a sport nemzeti kincs, amely összeköti a benne szereplőket, akik a magyar sport szolgálatát választották hivatásként.
Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar sportban és sportért dolgozni óriási büszkeség.
A politikus a magyar sport jelenlegi egységességét hangsúlyozta, és a benne szereplők felelősségét emelte ki.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd