Molnár Attila fantasztikus futással, 45,25 másodperces eredménnyel megnyerte a férfi 400 m síkfutást az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon.
A Ferencváros 23 éves sportolója esélyesként és európai ranglistavezetőként érkezett Hollandiába, ahol az előfutamban és az elődöntőben is könnyedén nyert.
Nem csupán az idő és a futamgyőzelem volt biztató a finálé előtt, hanem az is, hogy Molnár Attila a szavai szerint könnyedén futott.
A döntőben Molnár Attila a legszélső, hatos pályáról rajtolt, és óriási iramban futotta meg az első két kanyart, majd egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára.
Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva kissé elfáradt, de megelőzni nem tudták.
Molnár Attila pályafutása első érmét nyerte felnőtt világversenyen. Ez a magyar atlétika 60. dobogós helye és 17. aranyérme fedettpályás Európa-bajnokságokon.
Molnár Attila megszenvedett a férfi 400 méter döntőjében, de az apeldoorni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság szombati versenynapján aratott győzelme pillanatában szavai szerint rögtön könnyebbé vált számára a világ.
„A végén besavasodtam, de ez szerintem elsősorban fejben történt, mert nehéz volt elcipelni azt a terhet, ami a tavalyi szabadtéri Eb elődöntője után rám került” – utalt arra, hogy Rómában tudott először fináléba jutni szabadtéren.
Hozzátette: „Azt hiszem, azóta még jobban tisztelek minden olyan sportolót, aki esélyesként tudott nyerni. Erősnek gondolom magam, de ennek most súlya volt, és akárhogy próbáltam elérni, hogy ez ne lenyomja a vállamat, hanem hátulról adjon lökést, nem sikerült. A felelősség és a lehetőség nagyon ott volt. Mint mondtam, ennek súlya volt.”
Molnár Attila azt is elárulta, hogy egész nap fáradtnak érezte magát, a bemelegítésnél is ezt érezte, de végig az járt a fejében, hogy bármi van, oda kell állnia, és meg kell nyernie a versenyt.
„Kétszáz méter után volt bennem egy gondolat, hogy menni kell, mert ha ezt bevállaltam, akkor nyomjam végig, nincs kifogás” – idézte fel a versenyét.
Hozzátette: „A célegyenesben, az utolsó méterek alatt már semmire sem gondoltam, csak, hogy jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb, aztán, hogy hányadik lettem. De amikor befutottam, valahogy könnyebb lett a világ.”
Fotó: MTI/Illyés Tibor
