A három éve tartó orosz-ukrán háború kitörésének évfordulóján Kijevbe látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és – több ország vezetője között – Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, hogy megerősítsék Ukrajna iránti támogatásukat.
Az Ukrajna túléléséért folytatott harcában egész Európa sorsa a tét – mondta Ursula von der Leyen, aki a katonai támogatás felgyorsítását hangsúlyozta. Növelik Ukrajna energiabiztonságát, előkészítik az utat Kijev EU-csatlakozásához.
Justin Trudeau kijelentette, hogy Kanada továbbra is támogatja Ukrajnát. Hozzátette: „mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna számára igazságos és tartós békét teremtsünk”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök méltatta hazája „három éve tartó hősiességét és kitartását”, köszönetet mondott „mindenkinek, aki védi és támogatja Ukrajnát”.
Az Oroszországot az ukrajnai háború miatt elítélő – Ukrajna és az EU által előterjesztett – ENSZ-közgyűlési határozatot az Egyesült Államok és Magyarország sem szavazta meg, de a dokumentumot így is nagy többséggel elfogadták.
A határozat szerint Oroszország három éve tartó inváziója nemcsak Ukrajnát, hanem a globális stabilitást fenyegeti, felszólítanak a harcok gyors befejezésére és a békés rendezésre.
Az Egyesült Államok saját határozati javaslatot terjesztett be, amely nem nevezte Oroszországot agresszornak, és nem ismerte el Ukrajna területi egységét. Ezt a dokumentumot Magyarország társszerzőként támogatta – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.
A szöveg szerint a cél „a konfliktus gyors lezárása és a tartós béke elősegítése Ukrajna és Oroszország között”.
Az ENSZ Közgyűlése az amerikai javaslatot is megszavazta, bár az Egyesült Államok tartózkodott, mert több módosítással megerősítették benne az Oroszországgal szembeni kritikát és Ukrajna területi integritását.
Az USA az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé is beterjesztette határozatát, amely ott is többséget kapott, bár többek között az Egyesült Királyság és Franciaország is tartózkodott.
Fotó: President.gov.ua