Cél a mindennapi élet megkönnyítése

Kijevbe utazott Magyar Levente, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hogy magyarázatot kérjen arra a lejáratókampányra, amely a hazai titkosszolgálatok szerint Ukrajna támogatásával zajlik Magyarország ellen.

„A kormány megvédi az országot minden külső befolyásolási kísérlettől” – közölte a politikus.

Az államtitkár elmondta, hogy a kijevi nacionalista kormányok durván szűkítették a kárpátaljai magyarság anyanyelvhasználati jogait, ennek ellenére Magyarország a háború kezdete óta segíti Ukrajnát: megnyitották az országhatárt, minden menekültet átengedtek, vagy befogadtak.

Ezután elindították Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját, amely keretében közintézményeket, óvodákat, iskolákat építettek újjá Ukrajnában. De Magyarországon is a menekültek életét segítő programokat kezdtek, iskolát szerveztek nekik.

Az államtitkár szerint ezek után hátba szúrásként tekintenék, ha Kijev a magyar kormány lejáratását célzó akciókat támogat, és azért utazott Kijevbe, hogy az ukrán vezetésből magyarázatot kérjen, kilátásba helyezze a válaszlépéseket.

Magyar Levente a politikai egyeztetések után a Kjevben és környékén végzett magyar humanitárius akciókat tekintette át vendéglátóival.

A magyar kormány romba dőlt, vagy elavult iskolát, óvodát, rendelőintézetet, okmányirodát és szolgáltatóközpontot épített újjá Kijev környékén – mutatott rá az államtitkár.

Mint hangsúlyozta: „Magyarország fegyverrel nem támogatja Ukrajnát. Mi azt a fajta emberközeli segítséget szeretnénk megadni a nélkülözőknek, amelyekkel a mindennapi életüket tudjuk megkönnyíteni, jobbá tenni, és ezt a tevékenységet folytatjuk is következetesen immár harmadik éve”.

„A gyerekekre összpontosítva nagyszabású programot indítottunk, óvodát, iskolát építettünk újjá, valamint orvosi rendelőintézetet, másutt olyan okmányirodát a szülőknek és olyan szolgáltató központot, hivatalt, ahol tudják az ügyeiket intézni anélkül, hogy közben ne kelljen gyerekeiktől távol lenniük” – emelte ki.

Fotó: Facebook

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet