Sokat segítettek a lelkes szurkolók is

Mint legutóbb már megírtuk, a férfi teniszezők Davis Kupa-selejtezőjén a magyar válogatott Montrealban 3-2-re legyőzte Kanada csapatát, és ezzel a mieink a világ legjobb 16 csapata közé jutottak.

Az ötödik, mindent eldöntő meccs után a mindkét egyes mérkőzését megnyerő Fucsovics Márton és Bardóczky Kornél szövetségi kapitány is arról beszélt: a bizalom, a csapategység volt a kulcs a győzelemhez.

Bardóczky Kornél azzal kezdte, mindennek az alapja az volt, hogy mindenki bízott a másikban.

„Megnyertük az első két meccset, két elképesztő siker volt Marozsán Fábiántól és Fucsovics Mártontól. A vesztes páros találkozó után kicsit meglepett, hogy Marozsán a második mérkőzésén két sima szettben kikapott, de aztán Fucsovics elképesztő tenisszel nyerte két játszmában az utolsó összecsapást, ő lett a hősünk, és nagyon örülök, hogy idegenben megnyertük ezt a nagyon nehéz párharcot. Köszönettel tartozom a magyar szurkolóknak is, akik kijöttek, elutaztak ide, rendkívül fontos volt, hogy volt kire, kikre kinéznünk a nehéz pillanatokban” – folytatta Bardóczky Kornél.

Fucsovics Márton azzal kezdte, hatalmas öröm számára, hogy úgymond a vezetésével nyert a csapat Montrealban, de nem szabad elfelejteni, hogy Marozsán és a többi csapattag nélkül ez nem sikerült volna.

„Lehet, hogy nem annyira látszódott rajtam, de belülről azért elég stresszes volt ez az utolsó meccs. Ahogy az első napon, most is azt éreztem, hogy bízom magamban, az ütéseimben, és tudom, hogyha mindent úgy csinálok, ahogyan kell, akkor nem lehet gond. Rendben volt a szervám, az ütéseim is ültek, de nagyon jött a kanadai, tolta a közönség, azért nehéz pillanatokat is átélhettem a két szett alatt. Nagyon fontos volt, hogy éreztem, bízik bennem az egész csapat, fontos volt a támogatásuk, én tudtam, mekkora esély előtt állunk, ha megnyerjük ezt a párharcot” – mondta Fucsovics.

Hozzátette: „Nekem mindig fontos volt, hogy a magyar csapatban játsszam. Sok nehéz pillanaton átsegített már ez a sorozat. Most is így volt, nagyon élveztem a csapat tagjának lenni, és örülök, hogy együtt átéltük ezt a sikert. Szeretném, hogy ez a csapat egyben maradjon a folytatásban is, efelől nincs kétségem, és szeptemberben folytatjuk” – utalt ezzel arra Fucsovics, hogy legközelebb Ausztria ellen, hazai pályán játszik a csapat a legjobb nyolc közé jutásért.

Fotó: Facebook – Magyarország Kanadai Nagykövetsége

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet